Nem perelik Rádulyt az ortodoxok – röhejes összeg miatt került bíróság elé

Bár a vádiratban az ortodox püspökség is peres félként szerepel, esze ágában sincs részt venni benne.
Hirdetés

Az ortodox egyház nem akar részt venni a hivatali visszaéléssel vádolt Ráduly Róbert volt csíkszeredai polgármester perében – közölte a Székelyhon portál kedden Andrei Făgărăşanulra, Kovászna és Hargita ortodox püspökére hivatkozva.

Făgărăşanul kijelentette, hogy az ortodox püspökséget hivatalból tüntették fel sértett félként a Ráduly Róbert, valamint Szőke Domokos alpolgármester elleni büntetőperben.

„Mi nem pereltük be a lemondott polgármestert, átiratot is küldtünk a polgármesteri hivatalhoz, amelyben kijelentettük, nem szeretnénk bűnügyi eljárást, és nem akarunk a perben sértett félként részt venni. (…) Most azt fogjuk tenni, hogy

írásban fordulunk a Hargita Megyei Törvényszékhez, és megkérdezzük, ki találta ki a püspökség érintettségét a perben”

– idézte a portál a püspököt.

A püspökség azzal a vádponttal hozható összefüggésbe, amely szerint a polgármester a műemlékvédelmi szempontok mellőzésével állított ki építési engedélyt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) csíkszeredai épületének felújítására. A Sapientia épülete ugyan nem műemlék, de a szomszédságában áll egy 1930-ban épített görög katolikus kis templom, melyet jelenleg az ortodox egyház használ. A város általános rendezési terve alapján a templom a műemlékvédelmi zóna része.

Andrei Făgărăşanul kijelentette, hogy az egyházat nem zavarja a Sapientia épületének felújítása. „Azt szeretnénk, hogy legyen vége a képmutatásnak, gyümölcsöző együttműködésre és békés együttélésre törekszünk” – hangsúlyozta a februárban beiktatott püspök.

Hirdetés

Az Átlátszó Erdély portál az ügyészségtől megkapott vádirat áttanulmányozása alapján azt írta kedden, hogy

a vád csak olyan apró törvényszegéseket ró fel az elöljáróknak, amelyek valószínűleg akármelyik polgármesteri hivatalban előfordulnak.

Az ügyészség egyebek között azzal vádolja az elöljárókat, hogy Szőke Domokos 2014 júniusában, Ráduly Róbert pedig 2015 márciusában egy alkalommal magáncélú utazásra használta a szolgálati gépkocsiját, és Szőke 300 lej, Ráduly pedig 270 lej üzemanyagköltséget számolt el az utazás nyomán.

Ráduly Róbert és Szőke Domokos ellen múlt szerdán emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA), Ráduly még aznap lemondott polgármesteri tisztségéről. A volt polgármestert háromrendbeli hivatali visszaéléssel és összeférhetetlenséggel, az alpolgármestert pedig négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolja a DNA.

Az elöljáróknál április 29-én tartottak házkutatást, majd korrupciós bűncselekmények gyanújára hivatkozva egy napra őrizetbe is vették őket. Házi őrizetbe helyezésük után a prefektus május 14-én felfüggesztette őket tisztségükből. A marosvásárhelyei táblabíróság hétfői ítélete nyomán bírósági felügyelet alatt védekezhetnek a vádak ellen. 
 

Hirdetés