// 2025. július 12., szombat // Izabella, Dalma

Szatmári alpolgármesterügy: Kelemen szeretné, de a tanácsosok nem annyira

// HIRDETÉS

Az RMDSZ szövetségi elnöke szerint jó lenne egy magyar elöljáró, a városi közgyűlési frakció többsége szerint erre e rövid időre fölösleges.

Kelemen Hunor két lehetséges alpolgármestert nevesített Maskulik Csaba és Nagy Szabolcs személyében – Kereskényi Gábor négyet, ugyanakkor bejelentette azt is: ő is harcba száll a párton belüli polgármesterjelölt-választáson, ahol eddig még csak egyetlen jelölt, Maskulik Csaba szerepelt.

A Szatmárnémetiben tartózkodó Kelemen Hunor szövetségi elnök csütörtökön ismételten megerősítette: mindenképp a helyiek dolga eldönteni: elfogadják-e a felkínált alpolgármesteri tisztséget vagy sem. „Személyes meggyőződésem, hogy jobban tudnánk vezetni a várost a jövő évi választásokig fennmaradó kevés időben is. A tisztség elfogadását vagy elutasítását nem lehet már sokáig húzni, napokon belül meg kell szülessen a döntés. Lehetséges alpolgármesterként két név – Maskulik Csaba és Nagy Szabolcs – szerepel, mindkettő elvállalná a tisztséget, ha  a választmány megszavazza, hogy legyen magyar alpolgármestere a városnak.” – fogalmazott Kelemen.

Ugyanakkor rámutatott arra is: a szatmári RMDSZ nagyon el kéne már döntse, kit is indít a 2016-os helyhatósági választásokon polgármesterjelöltként és elvárja a szervezet helyi vezetőitől, hogy legkésőbb őszig eldöntsék-nevesítsék a jelöltet.

A szót Kelementől átvevő Kereskényi Gábor képviselő, a Szövetség városi szervezetének elnöke viszont kijelentette: nem ketten, hanem négyen érdekeltek az alpolgármesteri tisztségben (alaposan meglepve ezzel a mellette ülő elnököt), azonban nem nevezte meg, ki is az a négy személy.  S egyúttal bejelentette: személy szerint ő is érdekelt a 2016-os, a polgármesteri székért zajló versenyben.

Az RMDSZ-en belül eddig egyetlen jelölt, Maskulik Csaba jelentette be megmérettetési szándékát – s most  Kereskényi Gábor, „de még vannak érdeklődők”, ahogy utóbbi fogalmazott. Ugyanakkor a szatmárnémeti tanács RMDSZ–frakciójának kilenc tanácsosa közül hat úgy gondolja, hogy nem lenne szerencsés a mandátum utolsó tíz hónapjára RMDSZ–es képviselőt ültetni az alpolgármesteri székbe. A döntés konzultatív jellegű, hiszen nem a tanácsosok, hanem majd a városi választmány dönt arról, hogy jelöljön-e az RMDSZ alpolgármestert, illetve amennyiben igen, ki legyen az a tanácsosok közül.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől
Krónika

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől

A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.