Azért jelentették fel, mert eszelős bírsággal fenyegette azokat, akik magyar utcanévtáblát helyeztek ki otthonuk falára.
Megalapozatlannak találta a marosvásárhelyi bírósági ügyészség a fenyegetésért tett büntető feljelentést, melyet a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében érintett 11 vásárhelyi személy nyújtott be Valentin Bretfelean, a helyi rendőrség vezetője ellen – jelentette be csütörtökön Kincses Előd, a felperesek ügyvédje. Az elutasított törvényszéki keresetből kitűnt, hogy a panaszosok összesen 480 ezer lejt is követeltek fájdalomdíjként. Mint ismeretes, a város önkormányzatának alárendelt, Bretfelean által vezetett rendőrség április végén 30 ezer és 50 ezer lej közötti bírságot helyezett kilátásba azoknak, akik nem távolítják el 48 órán belül házuk faláról a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) önkéntesei által kihelyezett kétnyelvű utcanévtáblát.
Kincses Előd elmondta, elégedetlen a bírósági ügyészség „túl gyorsan meghozott” döntésével, úgy véli, inkább azt kellett volna megállapítaniuk, hogy a helyi rendőrség felszólítása törvényes volt-e, s nem azt, hogy Bretfeleannak joga volt-e felszólítást írni.
„Nyilvánvaló, hogy fenyegetés volt a felszólítás, hiszen a nyolcvan táblából hatvannyolcat eltávolítottak. A főügyésztől fogom kérni, hogy vizsgálja újra az ügyet, s ha így sem születik számunkra kedvező döntés, akkor bíróságoz fordulok, hogy az mondja ki, jogos volt-e a felszólítás – szögezte le az ügyvéd. – Tudjuk, hogy amit a törvény nem tilt, azt meg lehet tenni, s azt is, hogy Románia ratifikálta a regionális nyelvek chartáját, s mindezek alapján ki lehet tenni a kétnyelvű utcanévtáblákat. Nevetséges, hogy ezeket reklámtábláknak minősítsék. Mindezek fényében várom a kedvező döntést.” Úgy tudja egyébként, Valentin Bretefelean is fontolgatja, hogy beperelje mindazokat, akik bűnvádi feljelentést tettek ellene.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.

… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.