Gyűlölet nélkül Székelyföldön

A fiatalabb és kevésbé fiatal barátaimmal évek óta próbálunk minél több kommunikációs csatornát megnyitni a Székelyföldön kisebbségnek számító románok és az itt többségben lévő magyarok között, akár kulturális, sport-, környezetvédő, akár politikai tevékenységekről van szó. Egyszerűen a normalitást, a jó együttélést és a multikulturalitást hirdetjük Sepsiszentgyörgyön, ahogy azt, szerintem, minden épeszű embernek tennie kellene.

Több száz ilyenfajta tevékenységet említhetnék, a téli ünnepek környéki eseményekkel kezdve, a városnapokon, a multikulturális kirándulásokon, az angol nyelvű vitákon, a környezetvédő akciókon keresztül egészen a kizárólag magyar tannyelvű és román tannyelvű iskolák diákjai közötti találkozókig, koncertekig, feliratozott színielőadásokig és más hasonlókig.

Egy egyszerű keresés az interneten egy csomó példát, fényképet és filmecskét eredményez olyan eseményekről, mint a Povestea din Ajun/Mesés Karácsony, Cortul de Tineret/Ifjúsági Sátor, Saint George, City of Debate, 3M Talks, Shortcut, Saint George Earth Hour, Vox Populi, Let’s do it, Atelier, színházi fórum, Nu puteţi voi urî cât putem noi iubi (Nem tudtok annyira gyűlölni, mint amennyire mi szeretni – a szerk), multikulturális budapesti és krakkói kirándulásokról – Prága következik –; román és magyar előadásokról és filmbemutatókról, román és/vagy magyar művészek koncertjeiről, például Luiza Zan fellépéséről a Snaps Vocals Band-del vagy Sárik Péterrel, a városi gyermekkórusokból verbuvált Madrigál Kórusról, a katolikus templomban fellépő Gheorghe Zamfirről stb.

Több száz ilyen példa van az utóbbi 10 évből. Több ezer résztvevővel. És rendkívül pozitív reakciókkal. Tudják,

hány ilyenről számolt be az országos sajtó?

Szórványosan, hogy ne mondjam, egyáltalán nem. Nyilvánvaló, az akcióink nem „vonzóak” számukra. Mert hát hogyan is írhatnád meg, hogy a román és a magyar fiataloknak közös programjaik vannak? Hogy jól megértik egymást, közös rendezvényeket szerveznek és ilyeneken vesznek részt? Hogyan tehetnéd ezt meg, amikor te, onnan Bukarestről, Moldvából, vagy Olténiából „jobban tudod, mi a helyzet ott”?

Voltaképpen ez a „hagyd csak, én jobban tudom” adja az ostoba ember legjobb leírását, ahogy azt remekül megfogalmazza az Osonó–Ecou legújabb együttműködésében készült Ismeretlen barátok társasága, avagy Piknik egy japán szőnyegen című előadás egyik szereplője.

Hogyan is tudnád jobban, te, a kívülálló?

Először is, minek kérdeznéd meg tőlünk, hogyan boldogulunk itt, a „székelyek között”, ha te amúgy is „jobban tudod”? Másodsorban, hogy az istenbe tudnád jobban nálunk, akik nap, mint nap itt élünk? Naponta több tucatszor találkozunk magyar szomszédainkkal, munkatársainkkal, barátainkkal? Ismerősökkel és ismeretlenekkel, de akikkel együtt élünk ezen a vidéken. Ahol, nyilvánvalóan, vannak jó és rossz dolgok, mint a világ bármely más térségében.

És te mégis azt hiszed, hogy jobban tudod. És persze ez a „jobban” azt jelenti, hogy szerinted mi biztosan rosszban vagyunk egymással, veszekszünk, talán még verekszünk is, egyáltalán nem tudunk megegyezésre jutni. Ezt hiszed te. Sőt, meg vagy erről győződve. És senki sem képes meggyőzni az ellenkezőjéről, akármennyi példát mondanánk, vagy érvet hoznánk fel. Kár.

Persze, az egyszerű tudatlanok mellett sok veszélyes ostoba is van, akiknek érdekük felszítani, vagy időnként felpiszkálni a konfliktusokat a térségben, főleg akkor, amikor a központ valamilyen mocsokságát kell elfedni…

A manipulálás „szakembereiről” van szó,

akik rendszeresen fel kívánják korbácsolni a kedélyeket, legtöbbször politikai, e térségen kívüli szavazatszerzési okokból, mert a „magyar veszély” még mindig képes választókat mozgósítani másfelé. Mert ha tényleg így lenne, akkor itt lehetne ezzel szavazatokat szerezni, nem? Akkor a Székelyföldön csak a román ultranacionalisták képviselőit szavaznák meg.

Ennek ellenére, a mindenféle vergődések dacára, az ultranacionalizmus itt marginális. Persze, néha összejön a másságot elviselni nem képes néhány dinoszaurusz, azok, akik „vadrománnak”, vagy „vadmagyarnak” tartják magukat. De miért ne? Persze, néha tüntetgetnek a magyarok vagy a románok ellen, de az általuk csapott zaj ellenére kevesen vannak. Rendkívül kevesen. És nem reprezentatívak.

Nem tudom, mások hogyan vannak vele, de mi folytatjuk ezt az irányt, melynek célja a románok és magyarok közötti jó kapcsolatokat, az együttműködést és összefogást hirdetni. Tudjuk, hogy a kölcsönös bizalomért még rendkívül sok lépést kell tenni, de azt is tudjuk, hogy ezen a régóta elkezdett úton haladunk és iszonyatosan szeretjük ezt.

A végeredmény most kevésbé releváns és valószínűleg csak a Fennvaló ismeri azt biztosan, de Istenem, nagyon fáintos ez a magadfajtákkal járt út, akár különböznek tőled, akár hozzád hasonlóak!