Ezért került nehéz helyzetbe Erdélyben Csányi és Demján

Nem tudják értékesíteni romániai ingatlanaikat, ezért most beruházók után loholnak.
Hirdetés

Kénytelen tőkeerős partnereket keresni a magyar TriGránit romániai leányvállalata, mivel korábban megvásárolt területeit a vételár feléért tudná csak értékesíteni – számol be a Maszol.ro.

A cég regáti és erdélyi ingatlanfejlesztéshez keres partnereket. A cég, melynek részvényesei a leggazdagabb magyarok közé tartozó Csányi Sándor és Demján Sándor is, 382 hektár területtel rendelkezik Bukarestben, Kolozsváron, Brassóban és Konstancán. Ezeket még a gazdasági válság kirobbanása előtt vásárolták ingatlanfejlesztések céljára.

A Brassó Vidombák felőli kijáratánál található 2,2 hektáros telekre egy plázát akartak építeni. 200 hektárt Bukarest határában vásároltak meg, egy lakópark számára. A Trigránit a román főváros belterületén is rendelkezik egy méretes telekkel, ahova az Esplanada City Center nevű komplexumot tervezték felhúzni, amely lakóépületeket, szállodát és irodaházakat foglalt volna magába. Ezen beruházás értékét 2007-ben 1 milliárd euróra becsülték.

A világgazdasági krízis kitörését követően a Trigránit Development Románia elállt valamennyi tervezett beruházástól. A vállalat a közelmúltban, azt követően kezdett el az ingatlanfejlesztésben érdekelt beruházókat keresni, hogy a telkeket nem sikerült értékesíteni.

A Trigránit első romániai beruházása a kolozsvári Polus Center volt, melyet Pászkány Árpád telkére építettek, majd a konstancai Maritimo Shopping Center következett. A magyar cégcsoport az egyik legnagyobb közép-európai ingatlanfejlesztőnek számít, jelen van Lengyelországban, Szlovákiában, Horvátországban és Szlovéniában is.
 

Hirdetés