Ennél jobb helyen nem is hirdethetné a váradi népszavazási plakát, miről szól ez az egész.
Úgy tűnik, nem kicsit aggódik Ilie Bolojan nagyváradi polgármester, hogy a Nagyvárad és Váradszentmárton egyesüléséről szóló második, kétes törvényességgel megismételt népszavazáson sem lesz majd meg az érvényességhez szükséges részvételi arány.
Bár a májusi referendum csúfos bukása után – mint ismeretes, a részvételi arány az érvényességhez szükséges 30 százalék helyett még a 19 százalékot is alig haladta meg – azt mondta: a megismételt népszavazás kampányára nem költenek újabb közpénzeket, a város minden pontját ellepték a polgárokat voksolásra buzdító plakátok, amelyekből lényegesen több van, mint az egy hónappal ezelőtti vokoslás előtt.
Persze nem ez lenne az első alkalom, amikor az elöljáró az igazsággal mérsékelt tangenciát mutató ígéreteket tesz, viszont ezúton gratulálnánk azoknak a marketingeseknek, akiket az önkormányzat a város adófizetőinek pénzéből fizet.
Vasárnap estére például a szemetes konténereket a guberálóktól védő fémketreceket is a népszavazáson való részvételre buzdító plakátok lepték el, kiváló lehetőséget biztosítva arra, hogy a magunkfajta gonosz polgárok rámutassanak: ennél jobb illusztráció nem is kell ahhoz, mennyit érnek a váradi polgármester ígéretei, és az egész obskurus hasznú, a törvényesség határát súroló eszközökkel forszírozott, a város magyar közössége által ellenzett – mert a magyarság számarányának csökkenésével fenyegető - egyesülés.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
Nem vehet már részt az egyszerűsített honosításban az Eurotrans Alapítvány a Krónika értesülései szerint. Az RMDSZ szervezete a jövő évi működési költségek támogatásához szükséges kérelmet benyújtotta a magyar kormánynak, választ egyelőre nem kapott.
Nálunk nincsenek megoldhatatlan helyzetek, valahogy mindent el lehet intézni, hiszen holnap is nap van.
Harminc napra rács mögé került az a környezetvédelmi alapnál dolgozó felügyelő, aki egy Maros megyei cégtől 45 ezer lejes csúszópénzt kért. Amint átvette az összeget, őrizetbe is vették.
Évtizedeken át a kalotaszegi kézművesség legismertebb központja volt Körösfő, ahol a főút mentén szinte minden ház előtt népművészeti termékeket kínáltak. A rendszerváltás után virágzásnak indult kiskereskedelem azonban napjainkra hanyatlani kezdett.
Eltűnt egy 87 éves férfi, aki vasárnap délelőtt távozott gyergyóalfalvi hétvégi házából, azóta nem tért vissza. A Hargita megyei rendőrség a lakosság segítségét kéri a felkutatásában.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.