Pályafutása során 320 mérkőzésből mindössze 15-öt vesztett el, az igazán fontosokat szinte zsinórban megnyerte. Ő Kovács István (Koko) olimpiai-, európai- és világbajnok magyar ökölvívó, aki a Festum Varadinum meghívására érkezett kedden Nagyváradra. A délelőtt folyamán középiskolásokkal találkozott, hogy egy rendhagyó testnevelésóra keretében a test nevelésére ösztönözze a fiatalokat, majd délután egy szórakozóhelyen beszélt mindarról, ami fontos számára. Szó esett gyerekkori emlékekről, családról, az amatőr és a profi ökölvívás küzdelmeiről, és a magyarországi sportéletről egyaránt. Szántó Sándor és Boros Péter sportújságírók kérdezték.

Mint kiderült,

egy szegény családba született, autószerelőnek tanuló fiatalnak hosszú út vezet odáig, hogy profi ökölvívó legyen.

A bokszkesztyűnek folyamatosan a kézen kell lennie, hiszen először a folyamatos önbizalomhiánnyal, majd kihívóival kell olykor drámai küzdelmeket megvívnia. Iskolai éveiről nem szívesen beszélt, annyit azonban elárult, mindig érdekelte az irodalom. A humán beállítódás ellenére két szakma közül volt kénytelen választani: vagy szobafestő, vagy autószerelő lesz. Akkoriban ezek voltak a divatszakmák.

A sport egy kitörési lehetőséget adott Koko számára, csak hogy a kisebbségi érzéssel és a kudarcoktól való félelemmel folyamatosan meg kellett küzdenie. 1985-ben kezdett bokszolni, majd sorra nyerte az országos és a nemzetközi bajnokságokat. Az első kudarc a barceloniai olimpián érte (az elődöntőig jutott), mely annyira a padlóra vágta, hogy csak három hónap kihagyás után tért vissza a ringbe.

A visszatérések mindig rendkívül nehezek egy sportoló életében, sokszor egyetlen ütéssel megváltozik minden egy ökölvívó karrierjében.

Ilyen volt, amikor – immár a profik szintjén – 2001-ben Antonio Díaz kiütésével megszerezte a WBO világbajnoki címét, de a 18 éves pályafutása során az utolsó veresége is 2002-ben. Ekkor egy kötelező kihívó ellen kellett szorítóba lépnie, ami miatt elveszítette a motivációját. Julio Pablo Chacon drámai ütközetben, a 6. menetben ütötte ki, ezzel elveszítette világbajnoki övét. Később bejelentette: visszavonul.  

Koko elmondása szerint nem azért hagyta abba a bokszolást, mert vereséget szenvedett, hanem mert a gazdasági feltételek nem voltak adottak és ő nem akarta lejjebb adni. Úgy értékelte, magas színvonalú karriert futott be, amellyel teljesen elégedett. A visszavonulás után az ökölvívásban elért sikerek miatti űrt tanulmányai (hamarosan megszerzi harmadik diplomáját is), személyes fejlődése, saját vállalkozása, médiaszereplései, a sportdiplomácia, továbbá a gasztronómia tölti be. Úgy vélekedett: a sportban, akárcsak az életben

fontos a laza lélektan, a tiszta lelkiismeret. Az sem baj, ha az ember hisz önmagában és bízik az isteni gondviselésben.

A beszélgetés során szóba került az is, hogy mennyi esélyt lát Koko arra, hogy az 2024. évi nyári olimpiai játékokat Budapesten, illetve Magyarországon tartsák. Véleménye szerint a gigaolimpiák ideje lejárt, hiszen számtalanszor bebizonyosodott, hogy az egy helyre koncentrált olimpiákba gazdaságilag belerokkanhat egy ország, egy város. Csak akkor van értelme Magyarországnak komolyan gondolnia a rendezést, ha azt nyereségessé tudja tenni. Ezt azzal érheti el, ha nem egy városba építi fel az összes stadiont, hanem szétszórva az országban, sőt, akár a szomszédos országokban is. Ugyanakkor javítani kell mind Budapest tömegközlekedését, mind az országos útviszonyokat.  Egy olyan cél lehetne ez a magyarok számára, melynek köszönhetően végre egy irányba nézhetne az egész nemzet – fogalmazott a sportoló. Hozzátette: 25 év ideje alatt ritkán jött össze, hogy közös célkitűzése legyen a magyar nemzet tagjainak – elég csak a kudarcos 2004. december 5-re gondolni –, egy olimpia minden bizonnyal változtatna ezen a lélektanon.