Magyarok az EP-ben: kisebbségi minimumstandardot az EU-ban!

Na meg intézményrendszert a betartásuk szavatolására. És persze Romániában sem rózsás a helyzet.
Hirdetés

Az Európai Uniónak kisebbségi „minimumstandardokat” kellene elfogadni – mondta Nagy József felvidéki magyar képviselő az Európai Parlament hétfő esti plenáris ülésén Strasbourgban.

A Most-Híd képviselője szerint emellett intézményrendszerre is szükség van a betartatásukra. Nagy József elképzelése szerint a tagállamok maguk határozhatnák meg, milyen őshonos kisebbségeket ismernek el, az uniós szabályokat pedig a helyi igényeknek megfelelően szélesíthetnék.

Sógor Csaba, az RMDSZ politikusa arról beszélt, hogy ezen a téren további lépések szükségesek a tagállamoktól, különösen a 2004 után belépők részéről, mert úgy véli, hogy a jogi lehetőségek és a gyakorlat között „óriási a szakadék”. Sógor Csaba rámutatott, hogy ezt a román elnök, Klaus Johannis is elismerte egy, az RMDSZ kongresszusára küldött üzenetben, amely később eltűnt az elnök honlapján közzétett közleményből. Az EP-képviselő szerint azért, mert ellentétes azzal az állásponttal, hogy a kisebbségi kérdést rendezték, további lépésekre nincs szükség-

„Ez egyáltalán nincs így. Tudja ezt a román államfő is” – hangoztatta Sógor Csaba, aki szerint még az elnöknek sem szabad beszélnie arról, hogy a romániai magyarság még számos megoldatlan problémával küzd.
 

Hirdetés