Románia: ahol bűn a tolerancia

Van egy hely, ahol bűncselekménynek tekintik a jóérzést, a tiszteletet, a multikulturalizmust.

Sajnos nem egy afrikai országról vagy dél-amerikai diktatúráról van szó.

Itt történik, a XXI. századi Romániában, Marosvásárhelyen. A kétnyelvű táblák jelentik a „nagy gondot”, holott csak a jóérzést tükröző tényt képviselnek.

Joggal lehetne feltételezni, hogy egy társadalom előrehalad, fejlődik. Nálunk fordítva történik. Korábban – régiótól függően – két, vagy három nyelven írt szerződéseink, orvosi vényeink, számláink voltak. Szintén többnyelvű utcanév-tábláink is. Ez talán furcsának tűnhet a nem erdélyiek számára.

Miért küzdenek ezek az erdélyi magyarok a kétnyelvű táblákért, miért akarnak anyanyelvű oktatást? Nem szeretnek Romániában élni? Miért nem integrálódnak? És főleg:

„Egyes románok miért fogják a pártjukat, miért árulók?”

Családom irataiban egyes felmenőim német etnikumúakként, római katolikus vallásúakként vannak feltüntetve. Aztán román etnikumúakként jelennek meg, a nagyszülők görög-katolikusok, később viszont ortodoxokként szerepelnek az okiratokban. Senki sem kötelezte, senki sem fenyegette meg közvetlenül őket, hogy etnikumot vagy vallást váltsanak. De azt „tanácsolták” nekik, hogy jobb, ha integrálódnak, asszimilálódnak a nagy többségbe. És újra akadnak majd románok, akik a szememre hányják, vagy megkérdezik a következőket: „Nem tetszik, hogy román vagy? Távozhatsz innen.” Vagy: „Miért kell mások mellé állnod? Az elnyomóink voltak, évszázadokig szenvedtünk miattuk.” Vagy: „Aki itt akar élni, az integrálódjon.”

Ha elnyomtak minket, akkor most rajtunk a sor, hogy elnyomjunk másokat, lássák csak, ki itt az úr? Ezek semmi jóra nem vezetnek. A múlt hibáiból tanulnunk kellene, nem pedig megismételni azokat. Meg kellene tanulnunk, hogy a románok mellett más etnikumok is vannak, eltérő szokásokkal, hagyományokkal, saját nyelvvel.

Ezek senkire sem jelentenek veszélyt, ellenkezőleg. Egy újabb nyelv, hagyomány, kultúra csak még jobban emeli annak a régiónak a civilizációs és jóléti szintjét, a több etnikumú helyeken élő embereket pedig jobbá, nyitottabbá, türelmesebbé teszi. Egy újabb megtanult idegen nyelv mindig tovább tágítja az ismeretek horizontját.

Meg kell változniuk a mentalitásoknak. Nosztalgiával nézem a hajdani időkből a házak falain megmaradt háromnyelvű táblákat.

Akkoriban ez lehetséges volt, akkoriban ezeket normális dolgoknak tartották. Nem vagyok nosztalgiázó típus, ellenkezőleg, szeretek a jövőbe tekinteni, de nem tudom nem észrevenni, hogy hajdanán normálisnak tekintett dolgokat ma elfogadhatatlan követeléseknek tartanak.

Ma nemcsak a hivatalosságok nem fogadják el a kétnyelvű táblákat, de amikor egy nem kormányzati szervezet a saját pénzén kétnyelvű táblákat helyezett el – a tulajdonosok engedélyével – egyes házakon, nagy bírságokkal fenyegetik őket.

A táblákat illegális reklámnak tekintik,

és arra szólítják fel a kihelyezőket, szereljék le őket.

Szomorú, hogy a XXI. században, az Európai Unió egyik államában illegális reklámként bírságolják meg a jóérzést, a mások iránti tiszteletet.