Kolozsvári maraton: bunda miatt nem lett magyar győztes?

Állítólag a magyar második helyezett szándékosan hagyta nyerni a kenyai győztest.
Hirdetés

Akár magyar győztese is lehetett volna a szontaon megrendezett 5. AROBS Kolozsvári Nemzetközi Maratonnak, ha a második helyezett Nagy Tamás szavainak hinni lehet. A magyarországi futó a maszol.ro-nak adott exkluzív interjúban beismerte, a verseny előtt megegyeztek a később győztes kenyai James Emuriával, ha úgy alakul, akkor maga elé engedi.

Nagy Tamás a portálnak elmondta: lett volna esélye győzni, de megállapédtak, hogy maga elé engedi a kenyait. „Ő valamilyen szinten a barátom, és megbeszéltük, hogy akkor most ő lesz az első, én a második” – mondta, elismerve, hogy gyakorlatilag lebundázták a versenyt, és ritkán ugyan, de ilyen már máskor is előfordult.
Horațiu Morar, a kolozsvári maraton főszervezője mintha nem let volna túlzottan meglepve

„Ugyanabba a futóegyesületbe tartoznak, ugyanaz a menedzserük, egyáltalán nem kizárt, hogy igazat mondott. Mi díjazzuk az első helyezettet, aztán hogy közöttük milyen egyezségek voltak, arról mi nem tud(hat)unk “ – mondta a Maszolnak.

 

Hirdetés