A Skót Nemzeti Párt lesz a „királycsináló”?

Nagy-Britanniában hivatalosan elkezdődött a május 7-i törvényhozási választás kampánya, a Parlamentet pedig feloszlatták, miután a miniszterelnök, a hagyományoknak megfelelően, elment a Buckingham-palotába, egy utolsó találkozóra a királynővel.

A jelenkori brit történelem legszorosabb választásáról van szó, és a nagy tétek miatt a harc már most keménynek, az eredmény pedig kiszámíthatatlannak ígérkezik. A konzervatívok és demokrata-liberálisok ötéves koalíciója után a munkáspártiak és a konzervatívok a felmérések szerint egyenlő esélyekkel rendelkeznek: a szavazatok 33-33 százalékára számíthatnak.

Egy hagyománnyá vált rítus szerint David Cameron hétfőn a Buckingham-palotába ment, hogy engedélyt kérjen Erzsébet királynőtől a Parlament felosztására, szimbolikusan véget vetve a konzervatívokból és demokrata-liberálisokból álló koalíció ötéves kormányzásának. A választási kampány hivatalosan most kezdődött el, de már néhány hete zajlik az ellenségeskedés, és bármilyen eszközt elfogadhatónak tartanak a politikák védelmében. A két nagy esélyes párt elkezdte az ironizálásokat, piszkálódásokat és feljelentéseket, nagyon feszült légkört teremtve.

Összesen hét párt van versenyben, bár nehezen hihető, hogy a Konzervatív Párton vagy a Munkáspárton kívül bárki más átvehetné a kormányzást. Az elemzők szerint eldöntetlen szavazás lesz, mert nem körvonalazódik abszolút többség, és ezt a bizonytalanságot mutatja az is, hogy két vasárnap közzétett felmérés pont fordított eredményeket mutatott. Az egyik négy pontos előnyt jósolt David Cameron kormányfő konzervatívjainak a laburistákkal szemben, a másik ugyanekkora különbséget Ed Miliband munkáspártijainak javára. A kutatóintézetek abban egyetértenek, hogy egymagában egyik párt sem tud majd többséget szerezni. A politikai színtér nagyon töredezett, és az első, csütörtökre tervezett tévés vita fogja bemutatni a két nagy párt és további öt szervezet vezetőit.

A helyzet azt vetíti előre, hogy abszolút többség (326 hely a 650-ből) hiányában intenzív tárgyalások lesznek a választás előtt és után. Egyértelmű győztes nélkül az éppen lejáró mandátumú kormánynak elsőbbsége lesz megpróbálni egy életképes kormányt felállítani. A konzervatívok megismételhetik az addig szokatlan 2010-es koalíciójukat, de a demokrata-liberális szövetségesek akár a munkáspártiak mellett is dönthetnek.

A különféle koalíciós forgatókönyvek kiterjednek a jobboldali Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjára (UKIP – United Kingdom Independence Party), vagy a baloldali skót függetlenségpárti szervezetre (SNP – Scottish National Party), és nincs kizárva egy „szivárványos” kombináció sem.

A „főszereplők”

Ed Miliband, a munkáspárti vezető nem örvend széleskörű elfogadottságnak, de pártja sokkal népszerűbb nála. A konzervatívok élén álló David Cameron esetében pont fordított a helyzet – ötévnyi kormányzás után továbbra is viszonylag elismert, de pártját dogmatikusnak tartják, mely a társadalom által megfizetett ártól függetlenül igyekszik költségvetési megszorításokat végrehajtani. Ezen konfrontációk mögött a választási kampány igazi nóvuma a számos másodrendű párt megjelenése. 1951-ben a Konzervatív Párt és a Munkáspárt együtt a szavazatok 97 százalékát szerezték meg. Ma már nem képesek túllépni a kétharmadon.

A brit kormányt jelenleg vezető Cameron pártjának programja a 2010 májusában hatalomra került konzervatívok mérlegére támaszkodik, és azzal dicsekedhet, hogy elérte a munkanélküliség csökkenését, mely fontos győzelem, ha figyelembe vesszük, hogy növekvőben van az aktív népesség száma. Cameron már be is jelentette, hogy 2017 előtt népszavazást fog kiírni az EU-ból való esetleges kilépésről, enyhe mértékben csökkenti az adókat, a következő öt évben csökkenti a közkiadásokat, ugyanakkor határozott lépéseket tesz majd a bevándorlás korlátozásáért, amit már 2010-ben megígért.

Ed Miliband laburistái elismerik a Cameron-kormány sikereit, de az ország pénzügyi helyzetében támadt szakadékra és a jelentős államadósságra mutogatnak. E gondra válaszul a munkáspártiak a kiadások és szolgáltatások csökkentését ígérik, enyhén növelve az adókat, különösen a magas jövedelműek esetében. És egy kevésbé szigorú és szociálisabb irányvonalat akarnak a konzervatívok megszorítási politikájában.

A liberális-demokraták nehéz helyzetben vannak, Nick Clegg pártja ugyanis a kormányzati részvétel miatt visszaesett a felmérésekben – 7 és 9 százalék közötti szintre. A párt a helyi beágyazottságnak és a többségi szavazási rendszernek köszönhetően kb. 20 képviselői mandátumot tarthat meg, mely nem elég a koalícióalkotáshoz. Nem lehet tudni, hogy a párt folytatni akarja-e az utóbbi öt év gyakorlatát, főleg, hogy nagy vitájuk van a konzervatívokkal az európai kérdésben, és a Nagy-Britannia EU-tagságáról szóló népszavazás ügyében.

A brit közvélemény nagyon megosztott, a liberális-demokraták egy része pedig a 12-15 százalékosra mért euroszkeptikus UKIP felé tolódik. Ez az eredmény csak 3 helyet biztosítana a Parlamentben Nigel Farage pártjának. A közvéleményen belüli erős pozíciói ellenére az UKIP kis erőt képvisel majd a Parlamentben, és nem tud jelentős szerepet játszani a kormányalakításban. Ugyanezt lehet elmondani a zöldekről is, akik a szavazatok 4-6 százalékát szerezhetik majd meg, a 2010-es 0,9 százalékhoz képest. De a környezetvédő párt egyetlen képviselői helyre sem számíthat.

Skócia a nacionalisták kezében van

Ezúttal a Skót Nemzeti Párt (SNP) lesz a „királycsináló” a Parlamentben. A Skócia függetlensége mellett szavazók veresége ellenére a Skóciát 2011 óta vezető SNP úgy tűnik, képes volt megerősödni a régi skót királyságban hagyományosan erős munkáspártiak rovására. Lehet, hogy az SNP Skóciában nem szerez többséget, de a szavazási rendszerre és a térség két „történelmi” pártja, a liberális-demokraták és a munkáspártiak meggyengülésére való tekintettel, május 7-én megjelenhet egy nacionalista hullám. A baloldali Európa-párti SNP elméletileg a munkáspártiak „természetes” szövetségese, de van két nagy gond: nem biztos, hogy a két szervezet szövetségre akarna lépni, másodsorban pedig nem biztos, hogy az SNP-munkáspártiak szövetség abszolút többséget szerezne. És akkor a Plais Cymru nacionalistái, vagy az észak-ír pártok között kell majd szövetségeseket találni, ami egyáltalán nem lesz egyszerű.

Mint 1974-ben…

Nagy-Britannia május 7-án kormányozhatatlanná válhat. A királynő 1974 februárjában már került hasonló helyzetbe, amikor sem a laburisták, sem a konzervatívok nem tudtak abszolút többséghez jutni, és egy munkáspárti–liberális koalíciónak már csak három mandátum hiányzott ehhez a többséghez. Akkor egy Harold Wilson munkáspárti kormányfő által vezetett kisebbségi kormány jött létre, de a Parlamentet gyorsan feloszlatták, és októberben a Munkáspárt abszolút többséget szerzett. A 2015-ös választásnak az a különlegessége, hogy az 1974-es forgatókönyv nehezen tűnik megismételhetőnek, ugyanis Skócia a választás kulcsa, és kevéssé valószínű, hogy az SNP teret veszítene egy „brit” párttal szemben.