Minden fronton támadják a Schweighofert

Civil szervezetek próbálják megakadályozni, hogy a szerintük káros fűrészüzem működhessen Háromszéken.
Hirdetés

Újabb döntés született a napokban a perben, melyet a bukaresti Bankwatch Románia Egyesület és a fogarasi Neuer Weg Egyesület korábban azért kezdeményezett, hogy ideiglenesen felfüggesszék a Rétyen nagy kapacitású fűrészüzemet létesítő Holzindustrie Schweighofer társaság építési enge¬délyét.

Március 11-én a fővárosi törvényszék úgy határozott, nem függeszti fel a Kovászna Megye Tanácsa által 2013 decemberében kiállított 220-as számú épí¬t¬ési engedélyt – tájékoztatta  a Háromszéket Hans Hedrich, a fogarasi egyesület alelnöke. Hasonló határozatot hozott egyébként február 26-án a bukaresti táblabíróság is. A jogi eljárást közel egy éve kezdeményezték a civilek, de mindeddig nem sikerült meggyőzniük a bírákat arról, milyen veszélyeket rejt a fű¬részüzem működése. Kezde¬ménye-zésüktől azonban nem állnak el, áprilisban ismét Bukarestben tárgyalnak az építési engedélyről, akkor már a dokumentum visszavonása lesz a per tárgya.

Hans Hedrich elmondta, környezetvédelmi ügyekben tapasztalt jogi képviselőjük álláspontja szerint a felfüggesztés nem jól szabályozott eljárás, emiatt a bírák ritkán hoznak ilyen döntést. A civilek ügyvédje azonban esélyt lát, hogy a rétyi Schweig¬ho¬fer-beruházás építési engedélyét visszavonják, tapasz¬talatai alapján ugyanis ilyen esetekben a bírák alaposabban elemzik az ügyet, beidézik, kihallgatják a feleket.

A perekkel párhuzamosan a civilek kérésére a szakember kétoldalas szakvéleményt fogalmazott meg, melyben több pontban világít rá a rétyi Schweighofer-beruházás építési engedélyéhez szükséges tervben fellelhető törvénytelenségekre és hiányosságokra.

Kép: Albert Levente/Háromszék

Hirdetés