Szilágyi: nincs „ki jobb barátja a Fidesznek” verseny

Az EMNP elnöke szerint megerősítették a stratégiai partnerséget a magyar kormánnyal.
Hirdetés

Szilágyi Zsolt szerint az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetőinek Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnél tett csütörtöki budapesti látogatása megerősítette azt a stratégiai partnerséget, amely évek óta összeköti a pártot a magyar kormánnyal.

Szilágyi Zsolt a látogatás kapcsán az MTI-nek elmondta, nem kívánnak versenyezni a többi erdélyi magyar párttal abban, hogy melyikük jobb barátja a Fidesznek és a magyar kormánynak.

„Számunkra elég az a barátság, partnerség, értékközösség és együtt dolgozás, amely 25 éve összeköt bennünket, függetlenül attól, hogy a Fidesz vagy a KDNP kormányon van-e vagy sem” – jelentette ki Szilágyi Zsolt. Hozzátette, számukra az a kérdés, hogy miként tudják úgy összekötni a politikájukat a magyarországi partnereikével, hogy az minél eredményesebb legyen.

Az EMNP elnöke fontosnak tartotta, hogy a magyar kormány figyelemmel követi az erdélyi magyarság általuk felvetett nehézségeit. Úgy vélte: destabilizálhatja a román–magyar kapcsolatokat az a tény, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) vezetése és a román kormány nem kívánja alkalmazni a román oktatási törvény kisebbségi oktatásra vonatkozó paragrafusait. Álláspontja szerint a MOGYE-ügyet nem lehet Románia belügyének tekinteni.

Hirdetés

Csütörtökön Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, valamint Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár fogadta Szilágyi Zsoltot az EMNP új elnökét, valamint Zatykó Gyulát és Zakariás Zoltánt a párt alelnökeit.

(fotó: EMNP)

Hirdetés