Tanúként idézik be Pontát

Helyettesének, Dragneának az ügyvédje kérette be a miniszterelnököt tanúskodni a népszámlálási csalás ügyében.
Hirdetés
A legfelső bíróság ma helybenhagyta Liviu Dragnea ügyvédjének, Marian Nazatnak a többszöri kérését, miszerint tanúként hallgassák meg Victor Ponta kormányfőt is a népszámlálási csalás ügyében. A 2013. novemberében indult ügy következő tárgyalási fordulóját február 23-án tartják.
 
Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes a 2012. július 29-i népszavazás idején a Szociáldemokrata Párt főtitkára volt, és az ügyészek szerint ilyen minőségében is felhasználta tekintélyét, hogy nem vagyoni, hanem választási előnyhöz juttassa pártját a referendumon, amellyel Traian Băsescu akkori államfőt szerették volna leváltani.
 
Dragnea mellett a korrupcióellenes ügyészek még 74 vádlottat állítottak bíróság elé az ügyben: a PSD területi szervezőit és Teleorman, Vrancea, Gorj és Olt megyei települések választási bizottságainak elnökeit és tagjait azért, mert a vád szerint csaltak vagy arra buzdítottak a népszámláláson. 
 
Konkrétan plusz szavazócédulákat dobtak az urnákba, szavazói névjegyzéket és választási jegyzőkönyveket hamisítottak, olyanok nevében kértek mozgóurnát, akik maguk nem kérték, már elhunytak vagy külföldre távoztak. Mindezt azért, hogy összehozzák azt a választási részvételi arányt, amelynél már érvényes a népszavazás eredménye. Ez végül nem sikerült, Traian Băsescu még két évig maradt Románia államfője.
 

A képen Liviu Dragnea és Victor Ponta. Fotó forrása: Victor Ponta Facebook-profilja

 

Hirdetés