Ki a magyarokkal az országból!

Amikor az Új Jobboldalosok megjelentek Sepsiszentgyörgyön és többek között azt kiabálták, hogy „Kifelé, kifelé a magyarokkal az országból”, újra rosszul éreztem magam.

Elképzeltem, mit érezhetett a magyar családok többsége, akik ugyanolyanok, mint a román családok, mindennapi örömökkel, nehézségekkel. Olyan családok, akik dolgoznak, fizetik az adóikat, játszadozó, óvodába, vagy iskolába járó gyermekekkel. Elképeztem, mi játszódhat le egy gyermek lelkében, amikor azt hallja háza ablakában állva, hogy „kifelé, kifelé a magyarokkal az országból”. Elképzeltem, mi lehet egy szülő lelkében, amikor ilyesmit hall.

Mit válaszolhatna a gyermeknek és miként magyarázhatná el neki, hogy néhány gyűlölettel teli tudatlan ember nem képes őket elfogadni csak azért, mert más etnikumúak.

Írtam egy rövid kis történetet, amelyet tájékoztató anyagként lehet felhasználni a sovén szóbeli támadásoknak kitett diákok és szülők számára. Természetesen, a gyermekek neve és etnikuma megváltoztatható.

Laci feleségével és 7 éves fiukkal, Robival reggelizik otthon. Hétvége van és barátaikat, a Dumitru családot várják, egy román családot, hogy együtt töltsék az időt, ahogy azt gyermekkoruk óta teszik, függetlenül attól, hogy egyikük vagy másikuk születés-, vagy névnapja van, vagy valamilyen ünnep, nyáron találkoznak valahol a természetben, vagy sízés közben télen, rövid hegyi túrákat tesznek, vagy egyszerűen az egyikük otthonában összejönnek.

Éppen befejezték a reggelit, amikor a Dumitru család becsenget. Mihai és Rareş, a Dumitru család fiai örömmel találkoznak Robival és elvonulnak a szobájába játszani, amíg a felnőttek előkészítik a csomagokat, hogy autóval elmenjenek kirándulni.

Hirtelen hangok, skandálások hallatszanak kintről. Először távolabbról, aztán egyre jobban felerősödnek. Robi azt hiszi, hogy valamilyen téli karnevál van, kezdődnek az ünnepek, így kíváncsian kimegy az erkélyre. Mihai és Rareş a nyomában. De karnevál, mosoly és kacagások helyett gyűlölettel teli komor tekintetek fogadják.

- Kifelé, kifelé a magyarokkal az országból! –skandálják dühösen a lent állók. Robi megijed és gyorsan bemegy a házba. Mihai és Rareş is besiet. Laci, az apja gyorsan bezárja az erkélyajtót, halkan azt mondva: bejön a hideg… A hangok eltompulnak. Ijedten, de zavartan is, mert nem értette, hogy az utcán lévő emberek miért voltak rá ennyire dühösek, Robi megkérdi az apjától:

- Apa, valami rosszat tettem?

– Miért gondolod ezt, Robi, te jó gyermek vagy – próbálja megnyugtatni őt Laci.

- Igen, apa, jó gyermek vagyok és első díjat kaptam az iskolában; és a gyermekekkel sem szoktam kint verekedni… De akkor miért kiabáltak azok az emberek, ha semmi rosszat nem tettem.

Radu, a barátjuk meghallotta ezt és lehajtotta a fejét. Nyomasztó érzése volt és zavarban volt. Nem értette, mi történik. Sepsiszentgyörgyön sohasem tapasztalt ilyesmit.

– Sajnálom, Laci… Nem vagyok hibás…

Laci azonban mosolyogva fordul Raduhoz. – Gyere, Radu, nem kell mentegetőznöd, nem a te hibád. Folytassuk a készülődést. Siessünk…

Rareş megkönnyebbülten felsóhajt és ő is utasításokat osztogat: gyerünk, mielőtt még visszajönnének… Let’s go az autóhoz!