A PNL berkeiből jelölt SRI-főnököt Johannis

Johannis Eduard Hellviget látná legszívesebben a SRI igazgatói székében. Kérdés, hogy a parlament rábólint-e a PNL-s politikusra.
Hirdetés

Eduard Hellvig európai parlamenti képviselőt, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) egyik alelnökét jelölte Klaus Johannis a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatói tisztségébe.

A most 40 éves, zilahi születésű Hellvig 1997-ben szerzett oklevelet a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem közigazgatási és politológia karán, 2006-ban pedig a George C. Marshall Biztonságpolitika Tudományok Európai Központjában.

A titkosszolgálatok igazgatóit az államfő javaslatára a parlament nevezi ki. Hellvig akkor kerülhet a SRI élére, ha a két ház együttes ülésén a többség megszavazza kinevezését.

Johannis azzal indokolta a jelölést, hogy szükség volt a SRI csapatának kiegészülésére olyan körülmények között, amikor a szolgálat az utóbbi időben többször a média figyelmének középpontjába került. Rámutatott: bízik abban, hogy Hellvig vezetésével a szolgálatnál helyreáll az a nyugalom, amely a munka folytatásához szükséges.

A SRI igazgatói posztja január 27-én üresedett meg a szolgálatot nyolc éve vezető George Maior váratlan lemondása nyomán. Távozását a sajtó azzal hozta összefüggésbe, hogy Maior a párizsi terrortámadások után nyilvános szócsatába keveredett az alkotmánybírósággal a kommunikáció megfigyelését szabályozó törvényekről.

Hirdetés

A SRI ideiglenes vezetését ellátó Florian Coldea aligazgató is a média érdeklődésének középpontjába került miután a korrupcióval gyanúsított Elena Udrea törvénytelenségekkel vádolta. 

Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök azt mondta: a koalíciós pártok még nem döntöttek arról, hogy támogatják-e Hellvig kinevezését. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerint a jelölt kiegyensúlyozott, felkészült biztonságpolitikus, akinek a kinevezését a magyar érdekképviselet támogatja. A Román Hírszerző Szolgálat új igazgatójának kinevezéséről várhatóan jövő héten szavaz a bukaresti parlament.

Hirdetés