Sok minden mást is akar: kisebb parlamentet, a választási és a pártfinanszírozási törvények módosítását, kevesebb sürgősségi kormányrendeletet, populizmust és szavazathajhászatot.
Megválasztása óta első alkalommal állt a parlament plénuma elé Klaus Johannis államfő, aki azt ígérte, ezentúl minden parlamenti ülésszak elején meglátogatja a törvényhozókat. Az államfő szorosabb együttműködést szeretne a hatalmi ágak között, így a parlament és az elnöki hivatal, illetve a parlament és az igazságszolgáltatás között is. Beszédében egy erős, hiteles, felelősséget vállaló, és átláthatóan működő parlament mellett foglalt állást.
A parlamenti pártokkal folytatott előzetes tárgyalásokra utalva Johannis elmondta: örül, hogy mindenki nyitott a politikai intézmények megreformálására. Ehhez elsősorban az szükséges, hogy a politikusok
Johannis a honatyák számának csökkentését sürgette, egy kisebb parlament ugyanis véleménye szerint hatékonyabban működhet. Arra kérte a parlamentet, hogy találjon megoldást a külföldön élő román állampolgárok szavazásának jogszerű biztosítására, ugyanakkor a pártfinanszírozási törvény módosításának szükségessége mellett érvelt. Johannis emlékeztetett arra, hogy a pártokkal közösen határidőket állítottak fel a törvények módosítására, melyek betartásához ragaszkodik.
A korrupció ellen folytatott küzdelem jegyében Johannis azt kérte,
hogy az igazságszolgáltatás végezhesse a dolgát. Az államfő mindemellett a túl gyakori sürgősségi kormányrendeletekről is említést tett, mondván: ellenzékben minden párt ellenzi, hatalmon viszont előszeretettel élnek a sürgősségi kormányrendeletek lehetőségével. Kiemelte a politikai migráció előtt utat nyitó 2014/55-ös számú rendeletet, mely Johannis szerint bumerángként tért vissza egy olyan jogi helyzetet teremtve, melyet szinte lehetetlen orvosolni.
Fotó: http://presidency.ro/
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.

Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.

Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.