Egy közös oktatási stratégia érdekében szorosabbra fűzi együttműködését az RMDSZ a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével.
A magyar közoktatás jövőjéről esett szó a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Szatmárnémetiben tartott vándorgyűlésén, amelyen az ország valamennyi régiójának oktatói, szaktanfelügyelői vettek részt.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a tanácskozáson elmondta: szorosabbá kell tenni a kapcsolatot az oktatási szakemberek és a politikum között. Az RMDSZ egy átfogó stratégia kidolgozásán dolgozik, mely a romániai magyar közoktatás irányát szabja meg az elkövetkező egy évtizedben. Ehhez kérte a pedagógusok segítségét. „Ezt az együtt megfogalmazott álláspontot képviseli majd az RMDSZ az önkormányzatokban, a parlamentben, oktatási államtitkárunk révén pedig a tanügyi tárcánál” – fogalmazott Kelemen Hunor. Azt is elmondta: az államfővel való találkozón javasolta az oktatás költségvetésének fokozatos növelését, hogy 2019-ben az állami finanszírozás elérje a korábban már tervezett 6%-ot a bruttó nemzeti össztermékből.
Király András, az RMDSZ oktatási államtitkára szerint egyértelmű, hogy nemcsak a szakmának és a politikumnak kell részt vennie a stratégiai egyeztetésben, hanem az oktatási rendszert működtető szakhatóságnak, a minisztériumnak is. Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke is egyet értett azzal, hogy az RMPSZ-nek és az RMDSZ-nek szorosan együtt kell működnie.
A szatmárnémeti tanácsozáson Székely István társadalomszervezésért felelős főtitkár-helyettes, a Kulturális Autonómia Tanács elnöke az oktatási törvénykezés kronológiáját ismertette, ugyanakkor bemutatta a stratégia létrehozásának értelmezési keretét és a kulturális autonómia oktatási vonatkozásait, Magyari Tivadar oktatásért felelős főtitkár-helyettes pedig arról beszélt a pedagógusoknak, hogy milyen tapasztalatokra, tendenciákra épít az RMDSZ a stratégia megalkotásakor. Az eseményen jelen voltak a képviselőház oktatási bizottságának RMDSZ-es tagjai, Szabó Ödön Bihar megyei, illetve Kereskényi Gábor Szatmár megyei képviselő, valamint Halász Ferenc, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöke, az RMPSZ országos alelnöke.
Fotó: rmdsz.ro, Banga Előd-Ernő
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.

Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.

Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.