Aggódnak a somostetői fakivágások miatt a zöldszervezetek

Eddig ugyanis a kötelező hivatali eljárásokat nem tartották be.
Hirdetés

Hat marosvásárhelyi környezetvédelmi szervezet nyílt levelet fogalmazott meg, amelyet több illetékes hatósághoz (környezetvédelmi ügynökség, környezetvédelmi őrség, erdészeti igazgatóság, marosvásárhelyi tanács) juttatott el, s amelyben az áll, hogy tiltakoznak a somostetői Nagyerdőbe tervezett fakivágások ellen. A beadvány szerint az erdészeti hivatal nem tartja be az erre vonatkozó törvényes előírásokat. Ezt a Romsilva cáfolja.

Szakács László, a beadványt aláíró Rhododendron szervezet alelnöke kifejtette, tisztában vannak azzal, hogy bármilyen erdőben szükség van a fakivágásra, csupán az a kérésük, hogy tartsák be az erre vonatkozó jogszabályokat. A somostetői Nagyerdővel kapcsolatosan az történt, hogy néhány nappal ezelőtt fakitermelésre szakosodott cégek a megyei környezetvédelmi ügynökségtől környezetvédelmi jóváhagyást kérvényeztek. Ebben az áll, hogy az erdészeti üzemtervnek megfelelően négy parcellában mintegy 1300 köbméter fát szeretnének kivágni, nagyjából a Petru Maior Egyetem campusa (volt számológépgyár) és az állatkert közötti zónából.

A környezetvédő szerint az utólag módosított és kiegészített 195/2005-ös környezetvédelmi törvény 9. cikkelyének 1. és 4-es alpontjai, valamint a 995/2006-os környezetvédelmi minisztériumi rendelet melléklete 2-es pontjának e) pontja szerint természetvédelmi területeken az erdészeti munkálatokat kizárólag az erdészeti üzemtervek környezetvédelmi engedélyezése alapján lehet elvégezni. Ugyanakkor a 1076/2004-es kormányrendelet szerint kötelező környezetihatás-felmérést készíteni és az üzemterveket láttamoztatni a környezetvédelmi hatósággal. A környezetvédelmi ügynökség – engedélyeztetési eljárásként – köteles nyilvánosságra hozni, konzultálásra bocsátani a munkálatokat. Ez pedig a somostetői erdő esetén nem így történt.

További részletek az alábbi linken.

Kép: vasarhely.ro
 

Hirdetés