Facebook-elnök, Youtube-miniszterelnök

A kormány Youtube-csatornán közvetített üléseket tart, az elnök pedig szinte egész idejét a Facebookon tölti, ahonnan virtuális sikereiről értesít bennünket. Úgy tűnik, az új médiatechnológiák lázában

a multimédia-elnök és a videostreaming-kormányfő

megfeledkezik a közérdekű és politikai kommunikáció céljairól.

Románia furcsa hely, ahol összekeverik az összekeverhetetleneket. Ugyanabban az országban, ahol az elnök Facebook-oldalán közli mandátuma első hónapjának sikereit a polgárokkal, a kormány pedig egy Youtube-csatornán tart üléseket, ahol „élőben” lehetünk jelen az államférfiak körében, miközben ők a haza gondjait kezelik, az érintett polgárok alig több mint 50 százalékának van otthon internete és számítógépe. Romániában egyfajta valóságtól elszakadt 2.0-s politika zajlik, ahol az online és videostreaming típusú kormányzás jött divatba. Politikusaink, az „Obama-jelenséget” félreértve, nemcsak aktívak a közösségi média területén, de kormányüléseket tartanak infrastruktúra-tervekről, honlapokon vitáznak, ahol „élőben” vannak jelen, melyeket aztán „direct to cable” sugároznak újra a legnépszerűbb televíziókon keresztül.

Valóban, miután Barack Obama 2008-ban egy nagyon jól szervezett online-kampánnyal lett az Egyesült Államok elnöke, megváltozott a politikusok közösségi médián keresztüli kapcsolata az emberekkel. Az internet összetett közkommunikációs arzenált biztosított a politikai vezetőknek. Obama bevitte a podcastingot és a vloggingot a polgárokkal folytatott politikai párbeszédbe, a Twitterhez, Facebookhoz vagy Youtube-hoz hasonló platformokon keresztül. Sokatmondó, hogy Obama, aki a Twitteren 500 ezerről több mint 50 millióra növelte „követői” számát, egyben az első elnök volt, aki programszerűen alkalmazta a streamingen vagy közvetlenül a Youtube-on keresztül elérhető online videofelvételeket. A kommunikációra még egy külön csatornát is létrehoztak, a Barack TV-t, mely egy adott pillanatban meghaladta a 20 millió megtekintést. Ahogy a jelenséget elemző tanulmányukban Hendricks és Denton (2010) rámutat, az online-csatornák

„Főkommunikátor” általi monopolizálásának vagyunk tanúi.

Tekintettel arra, hogy az Egyesült Államokban (a 2013-ra vonatkozó adatok szerint) a családok 83,3 százaléka rendelkezik otthon számítógéppel, és 74 százalékos az internet-felhasználási arány, természetes dolog, hogy színre lép az online környezetbe beleszületett nemzedéknek és egyéb technológia-függőknek szánt kommunikációs stratégiákat és technológiákat mozgásba hozó multimédia-elnök.

Íme, miért nevetséges, amikor egyre több itteni politikus lemásolja a Barack Obama által alkalmazott stratégiát – vagy legalábbis azt tanácsolják nekik és arra bátorítják őket a körülöttük lévő „kommunikációs szakemberek”, használják az internetet fő közkommunikációs platformként. Maga Johannis elnök dicsekszik minden alkalommal azzal, hogy ő a legtöbb közösségi hálózati baráttal rendelkező európai elnök. Jól illik ez a mioritikus táják multimédia-politikusára, ahol – nem igaz? – még Ghiţă juhásznak is van „netes kapcsolata”.

Valóban, a statisztikák azt mutatják, hogy Romániában több mint 7,8 millió Facebook-felhasználó van, akiknek fele 25 és 65 év közötti, ez utóbbiak több mint 20 százaléka pedig bukaresti. Szigorúan statisztikailag nézve a dolgokat, ez jelentős nézettség. Csakhogy vannak olyan városok (Motru, vagy Năvodari, például), ahol nagyjából 11 ezer felhasználó van, és tekintettel arra, hogy ebben az országban

több millió embernek még saját számítógépe sincs,

az új média túlhangsúlyozása kontraproduktív, ha nem épp nevetséges. Ahogy azt Macovei asszony is megtudta, a Facebookos kattintások (még!) nem jelentik azt, hogy az üzenet eljut a „nagyközönséghez”, és társadalmi szerződést sem eredményeznek. A polgárok nem a Facebookon és a Youtube-on vannak, és a döntéseket sem a közösségi médián keresztül hozzák.

A szavazati joggal még nem rendelkező (18 év alatti) románokkal ellentétben, a romániai átlagpolgár még mindig a hagyományos médiákból szerzi információit. Még mindig a három jelentős romániai televízió nézettsége a döntő. Az első két kereskedelmi televíziónak 1 millió és 700 ezer közötti nézőszámuk van, a zuhanórepülésben levő TVR mellett, melynek napi nézettsége 200 ezer alatti, ami még a Radio România Actualităţi hallgatóinál (nagyjából 202 ezer naponta) is kevesebb. A rádión keresztüli kommunikációban egy kereskedelmi adó vezet, több mint 1,3 millió hallgatóval. A következő két adónak országosan kevéssel több mint egymillió hallgatója van.

A hagyományos újságokra sajnos kemény csapást mért a gazdasági válság, sok esetben drasztikusan csökkent a példányszám. A katasztrófa jól nyomon követhető az első három „quality” típusú országos lapnál, melyeknek a BRAT (Román Példányszám-auditáló Hivatal – a szerk.) szerint 19 és 14 ezer közötti eladott példányszámuk van naponta, míg a bulvárlapoknak – itt az első kettőről beszélek – még mindig 140 és 100 ezer közötti napi példányszámaik vannak. Egyes újságok „átköltöztek” az online terepre, de egyelőre a romániai fő híroldal napi látogatói száma 500 és 400 ezer között van.

Mit kellene megérteniük a politikusainknak, és valójában milyen tanulságokat lehet levonni az „Obama-hatásból”? Először is azt, hogy a politikai üzeneteket ott kell megfogalmazni, ahol a polgárok vannak. Hogy kötelező az üzeneteket a választók által fogyasztott médiatípusokhoz igazítani. A polgárok bevonása a politikai és közkommunikációba a vezetők és az általuk vezetett kapcsolatok személyessé tételét jelenti. Különben ugyanarról a bikkfanyelven zajló szócséplésről van szó, legújabb típusú technológiákon keresztül.

Ez pedig nem újdonság, ezt tette Roosevelt elnök is, aki új korszakot nyitott a mai politikai kommunikációban. Roosevelt a médiával és a polgárokkal bevezette azt, amit „kandalló melletti beszélgetéseknek” (fireside chats) nevezett. Akkoriban a rádió volt a fő közkommunikációs eszköz (tartózkodom a „tömegtájékoztatás” fogalomtól), tekintettel arra, hogy az amerikai családok több mint 80 százaléka rendelkezett készülékkel, és használta is azt. Politikái megmagyarázására és a politika ajtóinak megnyitásához az amerikai elnök az „amerikai néppel akarok beszélni” fordulattal szólt minden amerikaihoz.

A mi politikusaink kikkel beszélnek? Magukkal, vagy egymás között, mint valami hipertechnológiával felszerelt állatkertben foglyul esett majmok?