Erdélyi magyar egységet kezdeményezett Tőkés

Kezdjen párbeszédet az RMDSZ, az MPP, az EMNP, az EMNT és az SZNT – javasolja.
Hirdetés

Az erdélyi magyar szervezetek alakítsanak ki stratégiai partnerséget és hozzanak létre egye új magyar egységet – vetette fel pénteken Nagyváradon tartott sajtótájékoztatóján Tőkés László európai parlamenti képviselő.

Az EMNT elnöke szerint a magyar szervezeteknek

a „Johannis-effektus” szellemében

kellene párbeszédet kezdeniük, és a közös nemzeti érdekek és célok szolgálatában megegyezésre kellene jutniuk.

Tőkés László szerint az erdélyi magyarság a kommunista diktatúra 25 évvel ezelőtti megdöntése idején is, és a tavaly novemberi elnökválasztáson is „a jó oldalon állt”. Emlékeztetett arra, hogy a magyar közösség elsöprő többsége Klaus Johannis jobboldali jelöltet támogatta az általa posztkommunistának tekintett Victor Ponta miniszterelnökkel szemben.

A 2015-ös évet a „Johannis-lelkiállapot” fogja jellemezni, és az erdélyi magyarokat is

a rendszerváltozás folytatásának a szelleme

vezérli majd – mondta. „Negyedszázad után ugyanaz a feladat. Nem volt elég legyőzni a kommunizmust, a posztkommunizmussal is fel kell venni a harcot” – fogalmazott a politikus.

Hirdetés

Tőkés László sérelmezte, hogy az RMDSZ a rendszerváltozás évfordulóján csak saját megalakulása évfordulóját ünnepelte. Úgy vélte, a szövetség vezetői a hőskor felidézésével akarják legitimálni jelenlegi politikájukat. Arra emlékeztetett, hogy maga is alapítója volt az RMDSZ-nek, mely az elmúlt 25 évben alaposan megváltozott.

„Ez az RMDSZ nem az az RMDSZ”

– jelentette ki.

A politikus felidézte: Klaus Johannis a „normalitás országának” a megteremtését tűzte ki céljául. Hozzátette, a többség és a kisebbség kapcsolataiban is normalitásra lenne szükség. „Nem lehet normalitás a gyűlöletkeltés” – utalt a székelyföldi prefektusoknak a magyar és a székely jelképek elleni fellépésére.

„A román szabadság nem lehet teljes az erdélyi magyarság, a székelység szabadsága nélkül” – jelentette ki Tőkés.

Hirdetés