Egy előre bejelentett kilépés krónikája

A kiválással az RMDSZ voltaképpen nem vesz fel ellenzéki szerepet – annál fontosabb számára az ország politikai stabilitása, a közeljövőben nagyon nem jól jönnének számára az előrehozott parlamenti választások.
Hirdetés

„A parlamentben nem fogja zavarni a kormányt, elfogadja a költségvetését, támogatja a támogatható törvénykezdeményezéseit, bizalmatlansági indítványt sem szavaz meg ellene. Már csak azért sem, mert – minden ellenkező állítással szemben – a kormány ért el visszhangos eredményeket, és ezekben benne van a magyar kormánytisztviselők munkája is. (Kelemen Hunor kiváló művelődési miniszter, Korodi Attila kiváló környezetvédelmi miniszter volt. Sokan sajnálják a több mint száz embert, köztük a sok értelmes fiatalt is, akik különböző tisztségekbe felköltöztek Bukarestbe, most pedig költözhetnek vissza Erdélybe, némelyikük a bizonytalanságba – ki tudja, legközelebb vállalkoznak-e ilyen kalandra?) Ugyanakkor, egyelőre legalábbis, a kormánykoalíciónak az RMDSZ nélkül is megvan a parlamenti többsége, a nagyobb változásokhoz – amilyen az alkotmánymódosítás vagy a regionalizálás – amúgy is szélesebb konszenzusra van szükség. Elhangzott az SZKT-n is, hogy ez a recept, vagyis a (Năstase-)kabinet kormányon kívülről történő támogatása a parlamentben, volt az eddigi leghatékonyabb az RMDSZ szempontjából: ekkor – 2000 és 2004 között – sikerült keresztülvinni az aradi Szabadság-szobor kiszabadítását, a nyelvhasználatot szabályozó/biztosító 215-ös törvényt és egyebeket.

A figyelmes szemlélő és hallgató számára nem maradhatott észrevétlen további néhány fontos mozzanat az SZKT-n: az egyértelmű szolidarizálás Markó Attilával (»megkérdőjelezzük a jogállamiságot!«); erélyes tiltakozás a Kovászna megyei prefektus túlkapásai ellen; a búvópatakként ismét előbukkanó generációs problémák (miután a másik vissza-visszatérő téma, a »nőkérdés« megoldottnak tekinthető: a nőszervezet tevékeny, a pódiumon adott pillanatban négy hölgy volt és egy férfi); nem túl sok remény fogalmazódott meg az újonnan megválasztott államelnök segítőkészségét illetően, noha natürlich »partneri kapcsolatra« kell törekedni vele; többen hangsúlyozták a kommunikáció, az emberekkel való mindennapi szerves kapcsolat, az egyenes beszéd fontosságát; az RMDSZ büszke lehet az elmúlt huszonöt évre, ahogyan a politikai alelnök, Borbély László éllel megfogalmazta: mi vigyáztunk az RMDSZ-re!

Amúgy kíváncsi vagyok, hány újságíró figyelt fel Kelemen Hunor kemény megjegyzésére, amikor záróbeszédében egy esetleges bizalmatlansági indítványra utalva azt mondta: ha így folytatódik (mármint a nacionalista prefektus ámokfutása), akár »másképp is dönthetünk«! Sapienti sat.”

Hirdetés