Moldvát kapcsolnák be az európai körforgásba.
A Marosvásárhely–Jászvásár–Ungheni-autópályának az ország közepes távú infrastrukturális stratégiájába történő felvételét kéri a Közúti Fuvarozók Országos Szövetsége (FORT), azzal érvelve, hogy az intézkedés nyomán új munkahelyek létesülnének, továbbá fejlődne az exporttevékenység és az idegenforgalom. „A kormány egészének és a közlekedésügyi minisztériumnak fel kell fognia, hogy autópálya nélkül Moldva szegénységre ítéltetett. Nagyon nagy szükség van a régió reális megnyitására nyugati irányba” – hívják fel a Ponta-kabinet figyelmét a fuvarozók.
Mint emlékeztetnek, a sztrádaépítést európai uniós forrásokból lehet finanszírozni, hiszen annak európai jelentősége van azáltal, hogy a Kárpátok átszelésével Romániát és Magyarországot összekapcsolja Ukrajnával és a Moldovai Köztársasággal, mintegy 300 kilométerrel rövidítve le a kelet-nyugat távolságot. A FORT számításai szerint az útszakasz a turizmus, az export és a munkahelyek számának egyenként 30 százalékos bővüléséhez vezethetne.
Dan Şova volt közlekedési miniszter év elején még arról beszélt, hogy ezt az autópályát az áprilistól az üzemanyagokra kivetett hétcentes extra jövedéki adóból befolyó összegekből, illetve EU-forrásokból lehetne finanszírozni, az építési munkálatok pedig már 2015-ben elkezdődhetnének.
Utódja, Ioan Rus azonban jóval visszafogottabb stratégiával rukkolt elő. Az általa vezetett tárca fejlesztési terve (Master Plan) szerint 2030-ig 656 kilométer autópályának és 2226 kilométer gyorsforgalmi útnak kell megépülnie, miközben Şova még azt nyilatkozta, hogy 2020-ig 1800 kilométerrel bővül az ország sztrádahálózata.
A Rusék féle tervben a Vásárhely–Jászvásár–Ungheni-útszakasz egyébként gyorsforgalmiként szerepel. Korábban a kormány illetékesei azt ígérték, hogy ezeket az utakat úgy építik meg, hogy a későbbiekben autópályává lehessen bővíteni azokat.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.

Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.

Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.