A megosztó nemzeti ünnep

Nagyon sok román őszintén felháborodik azon, hogy magyar polgártársaik december 1-jén, Románia nemzeti ünnepén nem örvendeznek velük együtt, sőt, komor, a magyarságra nézve gyászos napnak tartják azt…

Elemezzük egy kicsit alaposabban ezt a kérdést…

Az egyik ok a gyulafehérvári nyilatkozat rendelkezéseinek be nem tartása, mely, többek között, a következőket mondta ki:

„Teljes nemzeti szabadság minden együttélő népnek. Minden nép a saját kebeléből származó egyének által, saját nyelvén fogja képezni, igazgatni magát és ítélkezni maga felett. Minden nép az őt alkotó egyének számának megfelelő arányban kap képviseletet az ország törvényhozó testületeiben és kormányában.”

Ha akkor, 1920-ban, amikor Erdély népességének 53 százaléka volt román, a többi 47 százalék más etnikai közösség tagja, csak nagyon kis mértékben alkalmazták azt a teljes nemzeti szabadságnak nevezett koncepciót, vajon most mennyi esély van rá, amikor a románok a népesség 73 százalékát teszik ki…

Hol volt a törvényhozó testületekben való képviselet joga, amikor az etnikai közösségeknek egyetlen képviselőjük sem volt Erdély Kormányzó Tanácsában? Már az elejétől kezdve úrhatnám stílussal indítottunk, és ennek a politikának a szerencsétlen következményét éljük át teljes mértékben ma is. Erdélyt, a Bánságot és Bukovinát

meghódított területekként kezelték, ez a szomorú igazság.

Persze, a nyilatkozat nem volt kötelező érvényű, de a román politikusok – legalábbis erkölcsi szempontból – súlyos hibát követtek el Erdély 43 százaléknyi nem román polgárával szemben…

„Egyenlő jogok és teljes felekezeti autonóm szabadság az állam minden felekezete számára.”

Ma, amikor az ortodox egyház állam az államban, mégis mit gondoltok, hogyan érzik magukat a többi felekezet tagjai? Mégis mit gondoltok, hogy érzik magukat a görög-katolikusok, a római katolikusok, a reformátusok, az unitáriusok, az evangélikusok az ortodox ultranacionalista offenzíva láttán? Mégis mit gondoltok, hogyan érezzük magunkat mi, erdélyiek és bánságiak, etnikumtól függetlenül, egy államegyház típusú szervezet

folyamatos és agresszív offenzívájával szemben?

A román állam, szándékosan, vagy sem – ezt döntsétek el ti –, hibát hibára halmozott. Szinte indigóval másolta le pont az osztrák–magyar állam által elkövetett tévedéseket! Mondunk néhány hasonmás példát:

- a nem román keresztneveket román megfelelőjükre cserélték;

- megteremtették az önkormányzás, az autonómia teljes hiányát, és idővel létrehoztak egy szuperközpontosított, nacionalista államot;

- megváltoztatták több száz település magyar vagy német nevét, bizonyos időszakokban még a települések és földrajzi helyek magyar nevének használatát is tiltották;

- a természetes asszimiláció nem szokatlan jelensége mellett (1867 és 1918 között 2 százalékkal csökkent a román népesség), az állam brutális politikát folytatott az erdélyi és bánsági városok etnikai arányainak megváltoztatására, így aztán 1918-tól mostanáig a románok aránya Erdélyben és a Bánságban az 1918-as 53 százalékról 73 százalékra nőtt.

A városokban egyszerűen megfordították a százalékos arányokat, nem törődve e térségek évszázados hagyományaival. Persze, egyes városokban több románra volt szükség, de amit tettünk, az a jóérzés minden határán túlment.

Az 1990 után készített becslések szerint kb. 1.000.000 román érkezett az Ókirályságból (Regátból) Erdélybe és a Bánságba. A szászok, svábok és zsidók 85-90 százaléka eltűnt, a magyarok több mint 500.000 embert vesztettek, az erdélyi és a bánsági románok szintén kevesebben lettek 700.000 fővel. Erdélynek és a Bánságnak ma már csak 6.450.000 lakója van, ez Románia lakosságának kb. 33 százaléka…

A magyarok által a dualista korszakban elkövetett hibák nyilvánvalóak és minden tisztességes magyar nem restelli ezt elismerni. De valószínűleg sokkal egyszerűbb a fogat fogért elvet alkalmazni, mint megpróbálni becsületesen megoldani a gondokat.

Íme, miért nem boldogok a magyarok december 1-én, és miért vélik úgy, hogy a mai nap nemzeti ünneppé történő kijelölése szándékosan ellenük történt, miközben simán lehetett volna másik megoldást találni, ami nem piszkálta volna fel a gyanakvásokat. Ennek ellenére tiszteletben tartják, de egy kicsit túlzás tőlük elvárni, hogy repessenek az örömtől!

Állandóan azt kérjük tőlük, hogy legyenek jó románok, legyenek szolidárisak, de mindig másodrangú polgárokként kezeltük őket. Ha pedig valamelyikük meg mer szólalni, rögtön eszébe juttatjuk, hogy ők is így bántak velünk a történelem folyamán, és ha nem tetszik, menjenek Magyarországra!

2014-ben, a civilizált Európában nem ez, hanem a romániai etnikai és vallási közösségek hagyományai, kultúrája, öröksége iránti sokkal nagyobb

nyitottság a megoldás.

Ahhoz, hogy december 1-e valóban minden román állampolgár nemzeti ünnepe legyen, toleránsabbaknak kell majd lennünk és el kell fogadnunk a különbözőségeinket. Mert ezek a különbségek adják Erdély és a Bánság báját.

Gyerünk, mentsük meg, amit még meg lehet, és ne hagyjuk, hogy a gyűlölet és a sovinizmus élvezzen elsőbbséget közöttünk.

A románok és magyarok előtt nagy jó távlatok állnak, egyetlen feltétellel: tanulják meg kölcsönösen tisztelni egymást!

Kós Károly szavaival zárnám soraimat:

„Az erdélyi embert minden vonatkozásban determinálja ez a föld. […] Van erdélyi psziché, amely nem az erdélyi magyarság privilégiuma, de predesztinációja az erdélyi németségnek és románságnak is.”

A románt kicserélhetitek magyarra és ugyanazt az eredményt kapjátok.

„Ezer esztendő alatt Erdély földjén megtörténik az a gyönyörű csuda, hogy három nép és három kultúra éli életét egymás mellett úgy, hogy mindhárom megőrzi – mert megőrizheti – a maga külön való egyéniségét, de amellett közös és minden környező néptől idegen és rokon néptől és kultúrától elütő karaktert is veszen fel.”

Ha egyszer s mindenkorra megértjük, hogy sokkal fontosabb az, ami összeköt, mint ami szétválaszt minket, akkor gyermekeink – nemsokára – azt mondhatják majd: december 1-e, vagy március 15-e egyesítenek, nem pedig megosztanak bennünket…