Kolozsvár az innováció városa akar lenni, a december elsejei nemzeti ünnepet sem hagyta rutinba fulladni. Mivel nemrég fejezték be a hős katona emlékművének felújítását (a Levente SRL végezte!) az ortodox katedrális mögött, arra számítottunk, hogy szokás szerint ezt a szoborcsoportot koszorúzzák meg a hivatalosságok az egyesülés kikiáltásának napján.
(A magas nőalakból és nála jóval alacsonyabb katonafigurákból álló alkotást a kolozsvári román közönség is Hófehérke és a hét törpe néven tartja számon.)
És mekkorát kellett csalódnunk! Az ortodox mise után nem bújtak el a katedrális mögé a fő tisztségviselők és minden rendű és rangú szervezetek, állami intézmények vezetői, hanem az épület előtti, jóval tágasabb téren koszorúztak. Egészen konkrétan Avram Iancu fallikus szobrát. Végülis mit számít az a hetven év 1848 és 1918 között, ha grandiózusabb a helyszín.
Húha, valakik nem jöttek el megemlékezni. Vagy otthon felejtették a koszorút.
A katonai parádé még teátrálisabb lett így, hogy az állambiztonsági szervek a masszívan fellobogózott román színház előtt vonultak fel.
A város viszont megszabadult egy évek óta bevett giccskomplexumtól, a hagyományosan december elsején kihelyezett plasztik-Mikulásoktól. Míg a színük egyre mocskosabbá vált az útkereszteződésekben, bárgyú arckifejezésük és a náci karlendítésbe merevedett gesztusuk állandó volt. Bárki is vonta ki őket a forgalomból, köszönet érte.
Így tűnt el Hófehérke és a Mikulás a kolozsvári nemzeti mitológiából. Feljövőben van viszont a román kokárda divatja: 3-4 éve még szinte senki se viselt ilyet, idén már a központban sétálók fele büszkén tűzte ki magára.
Közönséget toboroznak maguknak a diákok.
Hogy mégse kössük teljesen Avram Iancuhoz az egyesülést, a gyulafehérvári nagy nemzetgyűlést szerencsére idén is újrajátszották középiskolás diákok. Csak a nemzet nem akart sehogyse összegyűlni, pedig a srácok legalább félórát invitálták a nem túl vastag kosztümjeikben.
De a nép csak akkor gyűl, ha van mire. Arra az időnkénti kurjongatásra, hogy Gyűljünk össze és örvendjünk! és Éljen Románia!, nem igazán akart ebben a szélben.
Bő félóra várakozás után megjelent Emil Boc polgármester, és a fiatalok lezavarták végre a tízperces műsort. A dramaturgia sokat kopott az évek során, már nem nagyon lehet tudni, ki kit alakított, az alakok szimbolikussá váltak, és a gyulafehérvári határozatot sem olvasták fel, csak szétosztották a népnek.
A royalisták is egyesültek.
Miközben az egyik diák a lelkesültségről szónokolt lelkesen, az államrendet addig a fal mellett békésen bontogató royalisták egyike kihasználta, hogy lankadt a közönség figyelme, és nekiállt ő is osztogatni a Timpul Regal (Királyi idő) című lapot. Majd mindenki boldogan bekapcsolódott az egyesülés hórájába kicsit felmelegedni.
Boc népszerűsége töretlen.
A felmelegedést az ünneplő közönség vásári forralt borral folytatta. Négykor megnyitották a főtéri korcsolyapályát (ma, 5-én és 24-én ingyenes) és a színpadot, azóta népzenétől hangos a városközpont. És ugyan eleredt az eső, a tumultus a téren egyre csak nő. Úgy tűnik, ez lesz minden idők karácsonyi vására Kolozsváron.