// 2025. július 13., vasárnap // Jeno

Kató Béla lemondott volna, de nem hagyták

// HIRDETÉS

Az erdélyi református püspököt a Mikó-ügy szerencsétlen végkimenetele késztette arra, hogy felajánlja lemondását. Miután megerősítették tisztségében, háborút hirdetett.

Kató Béla az Erdélyi Református Egyházkerület kolozsvári rendkívüli közgyűlésén tette ezt a gesztust, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének a visszaszolgáltatását érvénytelenítő bírósági határozat miatt, a közgyűlés azonban

egyhangúlag megerősítette tisztségében.

Kató Béla felszólalásában elmondta, az ítélet azt jelenti, hogy – legalábbis a bíróság szerint – az egyház olyan ingatlant kért vissza, ami nem volt az övé. Szerinte a bíróság határozata ezt jelenti:„Azt az egyházat, amely közel ötszáz esztendeig hitte, vallotta és gyakorolta a tízparancsolat betartását, most csalásért, hamisításért, mások vagyonának az ellopásáért ítélték el. 

Az ilyen egyházat szerintem azonnal be kell záratni, 

vezetőit börtönbüntetésre kell ítélni, mert félrevezettek egy egész országot, egy egész világot.”

Hozzátette, azért érzi felelősnek magát, mert Pap Géza korábbi püspökkel együtt közösen hozták meg a döntést, hogy nem engednek a zsarolásnak, amikor a Mikó-ügy magyar feljelentője azzal fenyegette az egyházat, hogy a Mikó-kollégiumot is elveszíti, ha ragaszkodik a kollégiumhoz tartozó lelkészi lakásokhoz.

Valamennyi felszólaló arra kérte a püspököt, hogy folytassa munkáját az egyház élén. A közgyűlés tagjai név szerinti szavazással egyhangúlag elutasították a lemondást.

Kató Béla a bizalmat megköszönve kijelentette, azért volt szükség a szavazásra, „mert 

háborúra készülünk, 

és a háborúban a tábornoknak tudnia kell, hogy milyen hadsereg áll mögötte”. A hadakozás első lépéseként bejelentette, hogy visszautasítja azt a kongruát (püspöki illetményt), amit a román állam ad számára. „Nem fogadhatom el egy olyan államtól, amelyik ilyen ítéletet hozott fölöttünk – mondta. Hasonló bejelentést tett Kántor Csaba püspökhelyettes is.

A közgyűlést megelőző prédikációjában Pap Géza korábbi püspök, zsinati elnök az egyházi vagyon Trianon utáni államosítási hullámait idézte. Úgy vélte, a ploiești-i táblabíróság az iratok szerint a református egyházat, valójában „Istent lopta meg”.

FRISSÍTVE:

A közgyűlésen felszólalt Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki szerint jogállamban nem szokás a bíróság ítéleteit bírálni, de 

Románia nem jogállam.  

„Ebben az országban az igazságszolgáltatás nem igazságot szolgáltat, hanem kiszolgál egy olyan rendszert, amelyiknek az a célja, hogy minket, erdélyi magyarokat legyengítsenek, leszegényítsenek” – fogalmazott a polgármester.

Mondott még keményebbeket is: „Újra kell értékelni a viszonyunkat a román államhoz. Lehetünk-e lojálisak egy olyan államhoz, mely kifoszt, másodrangú állampolgárnak tekint.  

Magyarországnak is újra kell értékelnie a román-magyar alapszerződést. 

Nem lehet Magyarország azok mellett a háborúban, akik ki akarnak bennünket fosztani.”

Antal Árpád szerint Erdély valamennyi lakójának fel kell tennie a kérdést, hogy jobb helyzetbe került-e az erdélyi román, a magyar, és a szász közösség, mint 1918 előtt volt.

„Ki lehet mondani azt, hogy közel száz év alatt a román adminisztráció sokkal több problémát okozott nekünk, mint amennyit megoldott. Igen, újra kell értékelnünk a viszonyulásunkat a román államhoz” - jelentette ki Sepsiszentgyörgy polgármestere. Antal Árpád kijelentette, a református egyház küzdelmében a továbbiakban is számíthat Sepsiszentgyörgy városára.

A közgyűlés határozatot fogadott el, melyben kijelentette, 

az egyház soha nem kívánta a más tulajdonát, 

de ragaszkodik a sajátjához, és semmilyen körülmények között nem mond le a Székely Mikó Kollégiumról, és más, a román állam által jogtalanul birtokolt javáról. Ragaszkodnak az egyház autonómiájához, és követelik az egyházak minden, a kommunizmusban vagy a jelenkorban elkobzott ingatlanának azonnali visszaszolgáltatását, továbbá egyforma bánásmódot minden romániai egyház számára.

Fotó: Erdélyi Református Egyházkerület Facebook-oldala

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap
Főtér

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
Székelyhon

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.