A stadionokon tartott megahozsannától a versben kinyalt elnökjelölti seggig minden jellemző a mi kis Victorunkra.
Szeptember közepén kezdődött a Nemzeti Stadionban, egy grandiózus demonstrációval, és ugyanolyan hangulatban ért véget, az Antena 3 gyártotta seggcsókoló műsorral. Victor Ponta sorsa már Mircea Cosma bemutatkozó versében meg volt írva:
a keresztre feszített mindenségben…” Ezt követte Florina Cercel kezének csodatevő érintése: „Amikor kezet fogtam önnel, először hirtelen nagyon jól éreztem magam. Színésznő lévén, nagyon érzékeny vagyok, és megérzem azoknak az embereknek az auráját, akikkel érintkezésbe kerülök. Jó annak az anyának, aki önt szülte!” Tegnap este pedig következett Dorel Vişan epifániája: „A sors lovai ismerik az utat, mi csak a gyeplőket tartjuk, ők elmennek, ahova kell. Egy elnöknek kozmikus a sorsa…” Mit is tehetünk e misztikus revelációkkal szemben, amikor a sors lovai vidáman trappolnak élőben anélkül, hogy a jóérzés képes lenne féken tartani őket? Az, hogy valaki kozmikus ostobaságot súroló dolgokat mond, hogy olyan ódákat költ, amilyeneket még Ceauşescunak sem szenteltek volna, egyetlen dolgot jelenthet: hogy az illetőnek nincs ki mind a négy kereke. Másrészt, ha valaki nyakló nélküli fogad el hódolatot, hízelgést, anélkül, hogy leégne a képéről a bőr, nos, ez egy új aranykort vetít előre.
Két hónappal ezelőtt fogalmunk sem volt arról, hogy Ponta úr ennyire vallásos, és ettől nyugodtan éltünk, mert úgy gondoltuk, az istenhit – mindnyájunk számára – bensőséges aktus, melyet megélni, nem hangoztatni kell. De az utóbbi időben annyi hitvallással bombázott minket az elnökjelölt kormányfő, hogy – bár nehezen tudom undoromat elfojtani – megírok egy utolsó kommentárt e témával kapcsolatosan. Van egy kis különbség a hívő Ponta és a 331-esen utazók között, akik mindig keresztet vetnek, amikor a busz elhalad egy templom előtt. Van egy kis különbség az ortodox Ponta és a zsebkendőjüket, pénztárcájukat az ereklyetartóhoz dörzsölő emberek között: Isten szolgája Victor a villogós kocsiban veti a keresztet és nem áll sorba, hanem előre tolakszik az ereklyéknél. Amúgy az értelmezés ugyanolyan primitív: hiszen Ponta úr nem a hitet, az alázatosságot, a szelídséget, a jóságot szűri le a vallásból, hanem a babonát, a csodákat, a mirákulumokat. Ha egy vénasszony Olt megyében holnap Jézus arcképét fedezi fel egy tökben, Victor Ponta pénzt ad majd neki a költségvetésből, hogy építsen egy templomot a kert végében. Ha holnap egy teleormani bútlegger (pálinkahamisító – a szerk.) cujkává változtatja a vizet, hogy boldoggá tegye az egész falut, Ponta úr, a BOR támogatásával, sürgősségi rendelettel szentté avatja. Mindezek mellett apostolok, énekesek, színészek és publicisták egész hadserege igyekszik megfesteni Románia jövendőbeli elnökének galaxisok által bearanyozott ikonját. Jóságos Isten!
Hogy jutottunk idáig? Miből fakad ez a mértéktelenség? Ez a mérhetetlen gőg? Miből származik a pillanatnyi hatalmasok előtti hódolatnak ez a gyönyöre? Miként lehetséges, hogy jelentős karriert maguk mögött tudó emberek képesek hajlongani egy imposztor előtt?
De mivel Isten nem ver bottal, csütörtök este, az Antena 3-ban tanúi lehettünk azon ritka pillanatok egyikének, amikor az olcsó ravaszkodás teljes nevetségességében pompázik, és az a bizonyos lóláb minden oldalon kilóg.
Persze, kis hibáról van szó, aprócskáról, de miután a büszke román azért vett lendületet, hogy a románizmus alapjából „ossza ki” a Dajcsot, majd elbotlott a saját cselében, a csapás kegyetlen volt. Valaki elejtette a kozmikus lovak gyeplőit és Ponta úr a saját súlyánál fogva esett hasra, a saját olcsó ravaszkodása által eltaposva. A kormányfő a saját nyelvébe lőtte a Klaus Johannis számára fellengzősen előkészített „ezüstgolyó”-t.
És mit tett aztán, másnap, Johannis úr? Énekelt. Kórista volt. Tenor. Különben is, még jó, hogy Ponta úr nem a „Miatyánk” elmondására provokálta Johannis urat! Ki tudja, mi sült volna ki belőle…
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.
Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.
Négy gyermek és három felnőtt lett rosszul egy összejövetelen a Gyimesközéplokhoz tartozó Hidegségen vasárnap este. A mentőegységek valamennyiüket csíkszeredai kórházba szállították.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.