Tăriceanu szívesen együttműködne a senkit nem támogató RMDSZ-szel

Hargita megyében járt a szenátus elnöke és a kisebbségekért aggódott. Négy nappal az elnökválasztás második fordulója előtt.
Hirdetés

Ha ismét miniszterelnök lesz, szívesen együttműködne az RMDSZ-szel a kormányban – mondta Călin Popescu Tăriceanu Csíkszeredában.

A szenátus elnöke a Hargita megyei tanács székházában találkozott polgármesterekkel,

a zárt ajtós megbeszélésen

jelen volt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, Mircea Duşa védelmi miniszter és az RMDSZ több honatyája is.

„Az RMDSZ a jelenlegi kormány tagja, de ismét jeleztem, hogy ez az együttműködés, az RMDSZ részvétele a kormányzásban folytatódhatna, mivel meggyőződésem, hogy a magyar közösség érdekeit csak így lehet képviselni” – mondta a találkozó után Tăriceanu.

A politikus szerint ezzel

a magyarok „úgy érezhetik”,

hogy részt vesznek a döntéshozatalban, ezáltal pedig „végül úgy érezhetik, hogy a többséggel egyenlő jogú polgárok”.

Hangsúlyozta: hisz egy olyan társadalomban, amelyben minden polgár képviselve van a döntéshozatalban és egyetlen kisebbség sem marginalizálódik.

Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke egy dossziét adott át Tăriceanunak, ez öt pontban tartalmazott kéréseket, köztük a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem román–magyar állami finanszírozását, a

medvék

Hirdetés

okozta károk problémáját, valamint Hargita megyei lakóinak életszínvonal-növelését.

Kelemen Hunor megköszönte a szenátus elnökének, hogy ellátogatott Hargita megyébe és hangsúlyozta, hogy szükség van az olyan együttműködésre, mint Tăriceanu miniszterelnöksége idején, amikor kiegyensúlyozott kormányzás folyt az RMSZ részvételével.

A látogatásra négy nappal az elnökválasztás második fordulója előtt kerül sor. Az RMDSZ a múlt héten közölte, hogy nem támogatja sem Klaus Iohannist, sem Victor Pontát, de Kelemen Hunor hangsúlyozta, hogy Victor Ponta tisztességes és megbízható partner volt az eddigi közös kormányzásuk során, és bíznak benne, hogy Călin Popescu Tăriceanu is

megbízható kormányfő lesz.

Klaus Johannis viszont sohasem hallgatta meg a magyarság hangját – értékelte a szövetségi elnök.

Szeptember közepén Victor Ponta is kampányszagú látogatást tett a Székelyföldön, ahol iskolabuszokat adott át több településnek.

Hirdetés