// 2025. július 9., szerda // Lukrécia

Filmdömping a bukaresti Magyar Filmhéten

// HIRDETÉS

Közel negyven filmet láthat, aki éppen a román fővárosban tartózkodik.

Csaknem negyven filmet mutatnak be a bukaresti 8. Magyar Filmhéten, amelyen bemutatkozik a Jameson CineFest - Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - jelentették be hétfőn a szervezők.

A Balassi Intézet bukaresti központja és a Román Nemzeti Parasztmúzeum által szervezett rendezvényről Kósa András László, a Balassi Intézet bukaresti vezetője egy sajtótájékoztatón elmondta: november 10. és 16. között nyolc nagyjátékfilmet vetítenek le a román közönségnek. Az idén arra törekedtek, hogy fiatal alkotóknak teremtsenek bemutatkozási lehetőséget, így főleg elsőfilmesek alkotásait foglalták a programba.

Ezért hívták meg a miskolci fesztivált is, amely szintén az első filmes alkotókra fokuszál. Az igazgató kiemelte, hogy dokumentumfilmek is lesznek, így például a sportnak szánt tematikus nap keretében levetítik Kocsis Tibornak a Magyarok a Barcáért, valamint Ferenczi Gábornak az Overdose - Vágta egy álomért című dokumentumfilmjét.
Kósa bejelentette, hogy az idén Temesváron is megszervezik a Magyar Filmhetet, a következő évben pedig Marosvásárhelyre és Nagyszebenbe is elviszik a magyar alkotásokat.

Virgil Ştefan Niţulescu, a Román Nemzeti Parasztmúzeum vezérigazgatója elmondta, hogy az általa vezetett intézmény ötödik alkalommal ad otthont a Magyar Filmhétnek. Példásnak nevezte a Balassi Intézettel való együttműködést, és a miskolci fesztivált méltatta. Úgy vélte, hogy a Magyar Filmhétnek az idén gazdagabb a programja, mint az előző években, és fontosnak nevezte, hogy elsőfilmes alkotók munkáit tekintheti meg a bukaresti közönség.

Niţulescu szerint Magyarországon egy rendezői „új hullám" megjelenése körvonalazódik, és azt kívánta, hogy legalább olyan sikeresek legyenek, mint az elmúlt években nemzetközi hírnévre szert tett fiatal román filmesek. Fontosnak nevezte a magyarországi fesztiválok romániai bemutatkozását, mert így együttműködések jönnek létre  a két ország alkotói között, és a személyes kapcsolat sokkal fontosabb, mint az államközi, intézményes együttműködés.

A sajtótájékoztatón jelen volt Reisz Gábor, akinek a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című, többszörösen díjazott filmje nyitotta hétfőn este a bukaresti Magyar Filmhetet. A fiatal rendező megköszönte az elsőfilmes alkotók nevében, hogy a Balassi Intézet több országban lehetőséget ad számukra a bemutatkozásra.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.