Nem kellett sokat elmélkednie Pontának arról, hogy ki legyen az új külügyminiszter Corlățean helyett. De Băsescunak sem, hogy rábólintson a kinevezésre.
Victor Ponta kormányfő Teodor Meleșcanut jelölte a külügyminiszteri posztra Titus Corlățean helyett, aki a külföldi választókerület körüli jogviták miatt hétfőn lemondott a diplomácia éléről.
Az államfői tisztségre pályázó Ponta hétfői nyilatkozatában kiemelte, hogy az országban 9,5 millió román állampolgár szavazott „rendellenességek nélkül” az elnökválasztás első fordulójában. Hozzátette: külföldön 160 ezren adták le voksukat, és mivel néhány külképviseleten akadtak olyanok, akik a nehézkes ügyintézés miatt nem jutottak sorra, a kormány mindent meg fog tenni azért, hogy külföldön is mindenki leadhassa szavazatát.
Ponta maga is megerősítette Corlățean álláspontját, miszerint
Ponta szerint Traian Băsescu távozó államfő és a jobbközép ellenzék csak azért követel ilyen „törvénytelenséget” a külügyminisztériumtól, hogy ezzel ürügyet teremtsen a választás törvényességének megkérdőjelezésére.
Titus Corlățean hétfőn nyújtotta be lemondását a külügyminiszteri tisztségről, miután jogvitába keveredett a Központi Választási Irodával (BEC) arról, hogyan lehetne elkerülni a külföldi szavazókörökben történt fennakadások megismétlődését. A BEC szerint nincs jogi akadálya, Corlatean szerint viszont
A 73 éves Teodor Meleșcanu 1992-1996 között vezette a külügyminisztériumot. Később a liberális pártban politizált, majd a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatói tisztségét töltötte be, amiről szeptemberben azért mondott le, hogy indulhasson az elnökválasztáson.
Meleșcanu november másodikán a voksok 1,1 százalékát kapta és bejelentette, hogy a szociáldemokrata Pontát támogatja a második fordulóban Klaus Johannisszal, a Keresztény-liberális Szövetség jelöltjével szemben. Ponta korábban közölte: ha megválasztják államfőnek, Melescanu lesz a nemzetbiztonsági tanácsadója.
Meleșcanu akkor kezdheti el munkáját a külügyminisztérium élén, ha Băsescu aláírja kinevezését. Az elnöknek joga van egy alkalommal visszautasítani a kormányfő jelöltjét valamely miniszteri posztra.
Frissítés: Băsescu aláírta Meleșcanu kinevezését, az új külügyminiszter ezekben a pillanatokban (hétfőn 17:30-kor) teszi le hivatali esküjét. A leköszönő államfő az eskütétel előtt kijelentette: csak azért írta alá Meleșcanu kinevezését, mert pár nappal a második forduló előtt nem maradhat üresen a külügyminiszteri szék – más körülmények között nem írta volna alá.
Fotó: Facebook.com
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.