Katalónia ma dönt, de hiába

Madrid ugyanis nem ismeri el a referendum érvényességét, ezért csak egy „alternatív népszavazásra” futja.
Hirdetés

Az urnákhoz járulnak vasárnap Katalónia azon polgárai, akik szeretnék kifejezni a véleményüket a Spanyolország észak-keleti részén elhelyezkedő tartomány függetlenségéről. Mint ismeretes, a november 9-re kiírt népszavazást a Mariano Rajoy vezette spanyol kormány alkotmányellenesnek minősítette, az alkotmánybíróság pedig szeptember végén felfüggesztette a referendum megtartásáról szóló rendeletet.

A katalánok azonban nem adták fel, és hamarosan bejelentették, hogy ugyanazon a napon megtartják a népszavazást, nem hivatalos keretek között. A referendum tehát inkább nevezhető egyfajta regionális közvélemény-kutatásnak, mintsem „valódi” népszavazásnak. Amitől mégis többnek tekinthető össznépi konzultációnál, az az, hogy nem a függetlenségért küzdő politikai szervezetek magánakciójaként szervezik meg, hanem az autonóm közösség hatóságai vezénylik le, kiváltva ezzel (is) Madrid rosszallását. A központi kormány korábban ugyanis arra szólította fel a Generalitat elnevezésű, Artur Mas tartományi miniszterelnök vezette katalán adminisztrációt, hogy tartsa távol magát az „alternatív voksolástól”. A spanyol igazságügy-miniszter, Rafael Catala ugyanakkor bejelentette: nem fogják megakadályozni az állampolgárokat véleménynyilvánítási szabadságukban.

Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök mindenesetre sietett nyilvánvalóvá tenni: Madrid nem fogadja el a népszavazás eredményét, annak nem lesz semmilyen kézzelfogható hatása Spanyolország államberendezkedésére nézve.
 
A katalánok két kérdésre válaszolhatnak: az egyik, hogy szeretnék-e, ha Katalónia állam lenne, a másik, hogy ennek az államnak szerintük függetlennek kell-e lennie.
Hirdetés