Miért nem vörös Erdély?

Először fordul elő, hogy Erdély egyszínű a választási térképen, a Kárpátok pedig határnak tűnnek Victor Ponta ókirálysági választói és Klaus Johannis szavazói között, akik az 1918-ig a Habsburg Birodalom részét képező tartományban élnek.

A Kárpátok kanyarulatán belüli szavazók, hagyományosan, 1990 óta a többieknél nagyobb mértékben szavaztak a baloldali jelöltek, Ion Iliescu, Adrian Năstase, Mircea Geoană és most Victor Ponta ellen.

Miért választják az erdélyiek inkább a liberális jelölteket, vagy azokat, akik nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a törvények betartásának és a jogállamnak, és miért voksolnak ennyire eltérően az ország többi részéhez képest?

Dumitru Sandu, a Bukaresti Tudományegyetem szociológia karának professzora szerint minden

az „élet minőségé”-ből indul ki,

ami „fenntartja ezt a törésvonalat”; más szóval, az emberek jobban élnek Románia nyugati részén. Az ország minden területen változik – társadalmilag, kulturálisan és politikailag –, nem látványosan, de mélyrehatóan. Mégpedig aszerint az európai térség szerint, ahova az emberek dolgozni járnak. Az erdélyiek elsősorban Ausztriába, Németországba, Nagy-Britanniába és az északi államokba mennek. „Így aztán a Románia nyugati része és az Ókirályság között már eddig is létező történelmi különbségekhez most kulturális, többek között politikaikultúra-beli különbségek is hozzáadódnak, melyeket azokból az övezetekből vesznek át, ahol a legtöbben dolgoznak”, véli a Bukaresti Tudományegyetem professzora.

Mindezeket figyelembe véve Dumitru Sandu arra a következtetésre jut, hogy a Kárpátok kanyarulatán belüli népesség „fontosabbnak tartja a változást és az intézményi modernizálást, mint a Kárpátokon kívüli Románia, mely az alacsony életszínvonal miatt elsősorban a túlélésre összpontosít. Tehát egy olyan országrészről van szó, mely igazságosságot és modernizálást akar.” Sandu professzor érvelése alátámasztásaként külföldi felméréseket és a „Milyen feltételekkel térne haza?” kérdésre adott válaszokat idéz, melyekből az a fő gondolat szűrhető le, hogy a románok nemcsak az életszínvonalat tartják fontosnak, hanem a nyugati intézmények működését is.

„Egy központosított állam elleni szavazás”

Az erdélyiek az utóbbi 150 évben mozgékonyabbak voltak az Ókirályság románjainál, e téren a XIX. századi amerikai kivándorlás lévén a legismertebb, és ez a tendencia most is folytatódik. Másrészt Horváth István szociológus, a kolozsvári Román Kisebbségkutató Intézet vezetője úgy véli, az erdélyiek „értékvezérelt” szavazata egy regionális hagyományon alapul, mert az emberek kevésbé függtek az államtól, és nagyobb mértékben támaszkodtak a helyi önszerveződésre. Történelmi szempontból nemcsak a szászok és a magyarok, de a románok is megtapasztalták a történelem folyamán a közösségnek ezt a társadalomszerveződését, mely nagyon kevéssé függött egy központosított államtól.

Az erdélyiek vasárnapi Victor Ponta elleni szavazata „egy központosított állam elleni szavazás” volt, „egy olyan erős állam elleni szavazás, mely azért marad erős, mert segélyeket osztogat és függőséget hoz létre”. Tehát a polgárok „egy bizonyos államszervezési típus” ellen szavaztak, mondja Horváth István. Ugyanakkor a Kárpátokon túl nagyon sokat számított „Klaus Johannis távolsága Bukaresttől”, „nagy relevanciája volt annak, hogy nagyszebeni, hogy erdélyi”. Ő az első erdélyi elnökjelölt, akinek van esélye bekerülni Cotroceni-be. Ezen kívül Erdély lakói tudatában vannak annak, hogy ők „forrástermelők”, míg a regátiak inkább „fogyasztók”, és olyan „elnököt szeretnének, aki érzékeny ezekre a dolgokra”, aki napirendre tűzi a „regionális különbségek” kérdését, jegyzi még meg a kolozsvári Román Kisebbségkutató Intézet vezetője. Horváth az erdélyiek „értékelvű” szavazatát elemezve azt is megállapítja, hogy a jólétet illetően „a Kárpátokon kívül nincsenek olyan jelentősebb régiók, melyek gazdaságilag jól működnének, ahogy az Erdélyben történik, néhány központ kivételével, mint amilyen például Constanţa”.

Forrás és ugyanakkor akadály is

Horváth István azt jósolja, hogy a két fél közötti különbségek „hangsúlyosabbá” fognak válni, mert máris észlelhető egy növekvő belső migráció az Erdély déli részén lévő megyék, Szeben, Brassó és a délnyugatiak, Arad és Temesvár felé, melyek „vonzási pólusok”-ká váltak. De a kolozsvári szociológus nem gondolja, hogy ezek a gazdagabb, értékek felé nyitottabb, vonzóbb Erdélyt mutató tendenciák autonómia felé sodródhatnának: „Van egy értelmiségi csoport, mely ezt szeretné, de semmilyen támogatottsága nincsen; ezen kívül az etnikai törésvonalak eléggé erősek, és bármikor »fel lehet majd őket hozni« annak érdekében, hogy kudarcot valljon egy ilyen terv. A többetnikumúság forrás Erdély számára, de egyben akadálya is annak, hogy kialakulhasson egy etnikumok feletti regionalista mozgalom.”