Megakadályoznák a hatóságok a csángók magyaroktatását

A „szégyenletes” magyar helyett olaszt oktatnának norvég pénzekből.
Hirdetés

A csángó magyarok iskolai és fakultatív anyanyelvi oktatásának ellehetetlenítésére törekszenek moldvai önkormányzati tisztségviselők és szervezetek, ráadásul a magyarellenes hadjárathoz a Norvég Alap támogatását is felhasználják. Dragoş Benea, a Bákó megyei önkormányzat elnöke nemrég csángóföldi iskolákból összválogatott gyerekek csoportját fogadta, és arra figyelmeztette őket, hogy sérti a moldvai románok méltóságát a magyar állam által a magyar nyelven tanuló diákoknak nyújtott oktatási-nevelési támogatás.

Több forrásból is megerősítették, hogy a megyei képviselő-testület szociáldemokrata vezetője október 23-án látogatás ürügyén a bákói Történelmi Múzeumba gyűjtötte a helyi Szent József Katolikus Főgimnázium számos diákját. Benea a találkozón arról beszélt, hogy a megyében megszüntetik a magyarnyelv-oktatást, elküldik a magyar pedagógusokat, ehelyett pedig bevezetik az olasz nyelv oktatását az iskolákban.

A történtekről Nyisztor Tinka pusztinai néprajzkutató számolt be egy közösségi oldalon, felháborodásának adva hangot a gyerekek megfélemlítése miatt, akik közül egyébként többen magyar állampolgársággal is rendelkeznek.

„Hát hogy jön ahhoz a megyei tanácselnök, hogy rusnyának, haszontalannak nevezze a csángó nyelvet? Amelyről ráadásul nem is mondta ki, hogy magyar, hiszen az tabunak számít Moldvában, viszont a magyar állam támogatását megalázónak nevezte a románok szempontjából” – nyilatkozta a magyar nyelvű misézésért kitartó küzdelmet folytató pusztinai Szent István Egyesület elnöke, aki az egyik diák édesanyjától szerzett tudomást a tanácselnök megnyilvánulásáról.

Hirdetés

Márton Attila, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) keretében zajló moldvai magyar oktatási program koordinátora és Duma András, a Szeret-Klézse Alapítvány elnöke közölte, ők is értesültek az incidensről, de mivel a megbeszélésen csak gyerekek voltak jelen, nehéz kideríteni, pontosan mi hangzott el.

„Moldvában mindennapos jelenség, hogy nem látják szívesen a magyar nyelvet” – állapította meg Duma András. Hozzátette, három olyan csángó diákról is tud, aki korábbi érdeklődése ellenére végül elállt a bákói magyarórák látogatásától, és Duma mindezt a hatósági fellépéssel magyarázta.
További részletek a linken.
 

Hirdetés