Tíz óráig a szavazópolgárok 6,55 százaléka voksolt

Egyelőre nagyobb a szavazókedv, mint öt évvel ezelőtt, de nem a magyarlakta megyékben. Az elnökjelöltek már szavaztak.
Hirdetés

A Központi Választási Iroda (BEC) adatai szerint 10 óráig a szavazásra jogosultak 6,55 százaléka adta le voksát az elnökválasztás első fordulójában. Ez az arány magasabb arány, mint 2009-ben, amikor három órával a szavazóhelyiségek megnyitása után 6,17 százalékos volt a jelenlét.

Marian Muhuleţ, a BEC szóvivője szerint az országos átlag fölötti volt 10 órakor a jelenlét Teleorman (8,86%), Olt (8,62%), Dâmboviţa (8,21%), Konstanca (8,20%) és Ilfov (8,02%) megyében.

A sereghajtó Kovászna megye, ahol a szavazópolgárok 4,59 százaléka járult az urnákhoz 10 óráig, majd következik Máramaros (4,70%), Hargita (4,84%), Szatmár (4,97%) és Kolozs (5,22%) megye.

Az államfőjelöltek már leadták szavazatukat. Idén először vesz részt két magyar elnökjelölt a választáson.

Kelemen Hunor, az RMDSZ jelöltje Csíkkarcfalván szavazott. Elmondta: a választás a magyar közösség jövőjéről szól, az a cél, hogy „a magyar emberek itthon, szülőföldjükön tudjanak boldogulni, és életerős, magabiztos közösségként tudjunk hozzájárulni az ország fejlődéséhez”, erre szavazott.

Szilágyi Zsolt, az EMNP államelnök-jelöltje Nagyváradon adta le voksát. A szavazás után azt nyilatkozta: arra voksolt, hogy Románia egy normális, a régiók autonómiáját tiszteletben tartó ország legyen, ahol a nemzeti közösségek békés együttélése mindennél fontosabb érték.

Hirdetés

Victor Ponta PSD-elnök Bukarestben szavazott, utána azt mondta a sajtónak, hogy az eddigi háborúskodás és pusztítás helyett eljött az újjáépítés ideje.

Klaus Iohannis ACL-jelölt Nagyszebenben járult az urnához, majd elmondta, hogy egy normális Romániára, a jól elvégzett munka Romániájára adta voksát.

 

Hirdetés