// 2025. július 12., szombat // Izabella, Dalma

Folytatná a tárgyalásokat az FPER-rel az RMDSZ

// HIRDETÉS

Mert hiába gyanús a partner, legalább lehet az autonómiáról beszélni.

Kölcsönös vádaskodást robbantott ki az erdélyi magyar politikusok körében, hogy pénzmosással és szervezett bűnözői csoport létrehozásával gyanúsított politikusok, ügyvédek állnak a román–magyar párbeszédet szorgalmazó szervezet hátterében.
Mint kiderült, az előzetes letartóztatásba helyezett Viorel Hrebenciuc szociáldemokrata politikushoz és fiához közel álló személyek alapították idén májusban az Asociaţia Friends of The Project on Ethnic Relations (FPER) egyesületet, amelynek égisze alatt az RMDSZ politikusai kétszer is tárgyaltak idén a román pártok képviselőivel.

Az FPER alapítói ellen nemrég pénzmosás gyanújával indult bűnvádi eljárás annak a nyomozásnak a keretében, amelyben Hrebenciucékat több százmillió euró értékű erdőterületek illegális visszaszolgáltatása kapcsán gyanúsítanak befolyással üzérkedéssel, szervezett bűnözői csoport létrehozásával és pénzmosással.

A szervezet kilétének nyilvánosságra kerülése nyomán a Kovászna megyei Civil Felelősség 2014 társadalmi csoport azzal vádolja az RMDSZ-nek az eddigi tárgyalásokon résztvevő politikusait, hogy kompromittálták az autonómia ügyét és megtévesztették a közösséget a „hazugságaikkal”, emiatt az érintettek felelősségre vonását követelik.

Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke – aki Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterrel együtt részt vett a Brassópojánán rendezett román–magyar megbeszéléseken – szerdán sajtótájékoztatót hívott össze a bírálatok hatására. Közölte, számunkra az a legfontosabb, hogy minden fórumon az autonómiát képviseljék,

ennek érdekében bárkivel hajlandóak tárgyalni,

és a témában ugyanazt kívánják elmondani Kézdikőváron, Bukarestben és Brüsszelben is.

Az RMDSZ háromszéki szervezetének vezetője kifejtette, az elmúlt egy év alatt több külföldi diplomata és mérvadó külföldi sajtókiadványok képviselői keresték meg őket, a székelyföldi autonómiatörekvések iránt érdeklődve, ebbe a sorba illeszkedett Allen H. Kassof, a Project on Ethnic Relations (PER) szervezet volt elnökének megkeresése is.

„Nekünk

nem áll módunkban leellenőrizni, hogy az amerikai titkosszolgálatok vagy a washingtoni külügy áll a tárgyalások hátterében,

minket Allen H. Kassof hívott meg, hogy közvetíteni szeretne a románok és a magyarok között. Nem tudjuk, ki állt a háttérben, de képesek voltak egymás mellé leültetni a román politikai elit képviselőit, a bukaresti sajtó befolyásos véleményformálóit és a székelyföldi politikusokat” – magyarázta Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.

„Most az a kérdés, hogy elmenjünk-e a februári találkozóra. Ha árulónak bélyegeznek meg emiatt, nem megyünk el, de akkor a románok és az amerikaiak fogják eldönteni a romániai magyarság jövőjét” – szögezte le Antal. A politikus szintén azzal vádolta Izsákot, hogy elkötelezte magát egy politikai szervezet mellett, emiatt szerinte az államfőválasztás után az SZNT-nek újra kell gondolnia a szerepét.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.