// 2025. július 12., szombat // Izabella, Dalma

Kelemen: nem kell feltétlenül Pontát támogatnunk

// HIRDETÉS

A koalíciós partner legalábbis eddig nem forszírozta. Na de később…

Nem elvárás a bukaresti kormányban részt vevő RMDSZ iránt, hogy az elnökválasztás második fordulójában a koalíció versenyben maradt jelöltjét támogassa, de természetes, hogy a párt egyeztessen partnereivel az első forduló után - mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke hétfőn az MTI-nek.

A novemberi elnökválasztáson induló magyar politikust azt követően kereste meg az MTI, hogy az államfői tisztség elnyerésére legesélyesebbnek tartott Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő koalíciós egyeztetést helyezett kilátásba november harmadikára (az első forduló utáni napra), amelyen a bukaresti kormánypártok eldöntik: kit támogatnak a második fordulóban, és ki lesz a miniszterelnök.

A közvélemény-kutatások szerint az elnöki tisztség sorsa a november 16-i második fordulóban fog eldőlni Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök és Klaus Johannis, a jobbközép Keresztény-liberális Szövetség (ACL) államfőjelöltje között.

Kelemen Hunor rámutatott: az első forduló után az RMDSZ elnöksége felméri majd a lehetőségeket, és ennek függvényében alakítják ki a szövetség álláspontját, elképzeléseikről pedig "természetesen" partnereiket is tájékoztatják.

„Ha koalícióban vagyunk és kormányozni akarunk, akkor az egyik opció az, hogy Pontát támogatjuk. A másik opció pedig az, hogy Johannist támogatjuk - ha a papírformának megfelelően valóban ő kerül be a második fordulóba" - magyarázta Kelemen Hunor.

Arra a felvetésre, hogy amennyiben Johannist támogatná, az RMDSZ vajon kormányon maradhat-e a szociáldemokraták oldalán, Kelemen Hunor azt mondta, a koalícióban nem tevődött fel így a kérdés.

Minden döntésnek vannak következményei, és ez mindig is így volt az életben és a politikában, de ez így nem merülhet fel" - jelentette ki a politikus.
Kelemen Hunor elzárkózott annak kifejtésétől, milyen elvárások alapján dönti majd el az RMDSZ, kit támogat a második fordulóban.

„Nem szoktuk sajtón keresztül megüzenni: ez amatőrizmus lenne. Van annyi tapasztalatunk, tudásunk, hogy ezt megbeszéljük a kollégákkal, de nem üzenjük meg, hogy kitől mit várunk el" - mondta az RMDSZ elnöke.

A novemberi elnökválasztáson viszonylag kiegyensúlyozott küzdelem várható a jobb és baloldal között, így előfordulhat, hogy a lakosság 6,5 százalékát kitevő magyarság döntheti el, ki lesz a következő államfő.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.