Orbán titka

Magyarországon múlt vasárnap a helyi közgyűlésekről, a települési polgármesterekről, Budapest főpolgármesteri tisztségéről, valamint a magyar főváros kerületi polgármestereiről szóló választások zajlottak. A parlamenti és az európai után idén ez a harmadik választási kör.

Mindháromnak ugyanaz volt az eredménye: Orbán Viktor kormányfő kormányzópártja, a Fidesz általános, mondhatni lehengerlő győzelme.

Más fejlemények is történtek: teret nyert (de szerencsére elmaradt a várakozásoktól) a szélsőjobboldali Jobbik párt, és talán nagyon kis előrelépés volt tapasztalható a baloldali és középen álló pártok részéről. Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt idézve: „Sikerült levágnunk a sárkány körmeit és farkát, de a fejét nem.”

A kormánypárt szövetségesével, a kereszténydemokratákkal együtt, Tarlós István személyében elnyerte Budapest főpolgármesteri tisztségét. A régi-új polgármester 49,1 százalékot szerzett. A párt jelöltjei megszerezték a fővárosi választókerületek oroszlánrészét, a legnagyobb megyei jogú városok polgármesteri tisztségeit, többséget szereztek a helyi testületekben. Igaz, a Fidesz kihasználta, hogy a részvétel 50 százalék alatti volt, valamint azt is, hogy bár meghívták őket, jelöltjei, többek között Budapest főpolgármestere is, megtagadták a részvételt az ellenfelekkel tartott tévés vitákban, megtagadták programjaik bemutatását, melyek, legalábbis a Budapestet érintő, kedvezőtlenek lennének a főváros lakóira nézve.

Ennek ellenére a bennem és más elemzőkben felmerülő kérdés az egymás utáni győzelmek „titkára” vonatkozik. Arra, hogy a második mandátumát töltő kormánypárt alig kopott meg, vagy ami sokkal szomorúbb, de valószínűleg igaz és egyben az egyik válasz is lehet: nincs hiteles, akár baloldali, akár liberális, vagy konzervatív alternatíva. Szerencsére úgy tűnik, hogy a Jobbik sem az, legalábbis egyelőre. Bár paradox módon a volt munkásközpontokban, ahol jelentős iparágakat számoltak fel és jelentős a munkanélküliség (Miskolc), nem a szocialista párt, hanem a Jobbik szerzett több szavazatot. (Ez tévedés, Miskolcon a Jobbik a harmadik helyen végzett – a szerk.) Úgy tűnik, a választók nem felejtették el a szocialista kormányzás utolsó éveit, a gazdasági nehézségeket, a szocialista „kiskirályok” korrupcióját és még a baloldal leghevesebb támogatói sem tudták véka alá rejteni csalódottságukat, és bár nem csatlakoztak a Fideszhez, egyszerűen nem mentek el szavazni. A baloldal, bár eléggé későn, rájött, hogy össze kell fognia, de nem sikerült meggyőző programmal előállnia, az egymást követő kudarcok után pedig úgy vélik, jobb lenne külön indulni a választásokon, legalábbis ezt nyilatkozzák a szocialisták, Gyurcsány Ferenc volt kormányfő Demokratikus Koalíciójával ellentétben, aki továbbra is egy nagy baloldali párt létrehozásának szükségességét hangoztatja. A liberálisok és a konzervatívok még csak nemrég alakították meg pártjaikat.

De ez az éremnek csak az egyik oldala. A másik a Fidesz kínálata. És az csábító. Itt kétféle üzenetről lehet beszélni: a politikairól és a gazdaságiról. Alapjában véve az emberek elsősorban jól akarnak élni és azokra szavaznak, akik ennek esélyét kínálják. Nálunk is ez történik, lásd a Ponta-kormány által eldöntött és a Parlamentben megszavazott összes emelést: bérek, nyugdíjak, támogatások, juttatások. Az már más kérdés, hogy miből fogjuk ezeket kifizetni. Pontosan ez történt és történik Magyarországon is. Aki figyelemmel kíséri a szomszédos ország tévéiben sugárzott reklámokat, láthat egyet, amely így szól: „Magyarország jobban teljesít”. A szlogen után számok következnek arról, hogy az utóbbi évben többször is csökkent a közüzemi szolgáltatások – fűtés, elektromos energia, gáz, víz – ára, nem említve meg, hogy a korábbi évek során ezek a költségek nőttek. (Ez olyan, mint a rabbiról és a kecskéről szóló vicc). De az emberek elfelejtik a múltat és csak azt látják, ami most történik. És bennük nem merül fel a kérdés, honnan fogják pótolni ezeket a költségvetésből kieső összegeket, hiszen végső soron, így vagy úgy, mégis ők fogják azokat kifizetni. Egy másik mesteri húzás a lakosság devizaadósságával volt kapcsolatos. A magyar kormány arra kötelezte a bankokat, hogy többé ne vegyék figyelembe az árfolyam növekedését, és csökkentsék a hitelezők adósságát. Magyarország erőteljesen a bankokra, valamint a multinacionális vállalatokra kivetett terhekre alapoz, melyeket azzal vádol, hogy – külföldiek lévén – kizsákmányolják a magyarokat. És itt említhetjük meg az Orbán Viktor beszédeiben használt, az idegenek – elsősorban az Európai Unió, Brüsszel – ellen irányuló teljes arzenált, mely állítólag rá akarja kényszeríteni akaratát Magyarországra akaratát, és amely ellen felszabadító háborút kell folytatni. A kormányzati propaganda azt már nem nagyon emlegeti, hogy az EU pénze nélkül Magyarország gazdasága összeomlana. Mint ahogy arról sem beszélnek, hogy az Orbán-kormánynak, bár kötelezettséget vállalt rá, nem sikerült csökkentenie a küladósságot, hogy az IMF-fel kötött megállapodás felbontásával dicsekszik, de elfelejti megemlíteni, hogy a gazdaság fenntartásához a piacon felvett hitelek után kétszer akkora kamatot fizet, mintha az IMF-től kapná.

Bécsben az elmúlt napokban volt egy Magyarországról szóló szimpózium. A felszólalók egyike rámutatott arra, hogy a gazdasági összeomlás lenne az egyetlen módja az országon belüli helyzet megváltoztatásának. A lakosságban csak akkor tudatosulna, hogy mekkora árat kell fizetnie az Orbán-kormány demagógiájáért és hiúságáért. De még súlyosabb az, hogy ha a baloldal, vagy a liberálisok, vagy más demokratikus erők addig nem képesek kialakítani egy hiteles alternatívát, elképzelhető, hogy a Jobbiké lesz a vonzóbb változat. Személy szerint gondolni sem akarok erre a megoldásra.