„Van jó választás” – ezzel a jelszóval veti bele magát a választási kampányba Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt államfőjelöltje, aki továbbra is vitázna Kelemen Hunorral.
Míg Victor Ponta egy kétmillió euróba kerülő megarendezvénnyel, Kelemen Hunor pedig egy 20 ezer eurós kampánynyitóval kezdte el választási szereplését, addig az EMNP kampánynyitója alig 100-200 lejbe került, utalt a párt kolozsvári székházának nagytermében látható választási anyagokra Toró T. Tibor Néppárt-elnök sajtótájékoztatón, amelyet Szilágyi Zsolt elnökjelölttel közösen tartott csütörtökön Kolozsváron.
Ez szimbolikus értékű, mivel a választási kampány egy hónapja alatt a Néppárt pompa és külcsín nélküli,
kíván folytatni, amelynek keretében Szilágyi Zsolt elnökjelölt végigjárja az erdélyi településeket, hogy minél több emberrel találkozzon – mondta.
A kampányban a Néppárt szövetségesei a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint az európai regionalista és autonomista pártokat tömörítő Európai Szabad Szövetség – tette hozzá Toró.
Az EMNP választási programja megtekinhető ide kattintva |
A kampány jelmondata a
ami jelzi, hogy az erdélyi magyaroknak igenis van reális választási lehetősége, és ez egyben jó választás is Szilágyi Zsolt személyében. Az EMNP választási programjának címe Föderális Romániát, autonóm történelmi régiókat! Társadalmi békét a többség és a nemzeti közösségek között!, központi fogalma az autonómia, célja pedig egy nem centralizált, szövetségi Románia létrehozása – mondta a pártelnök.
Szilágyi Zsolt szerint az idei elnökválasztáson a két magyar jelölttel az erdélyi magyar közösség új esélyt kapott arra, hogy rajtuk keresztül felmutathassa azokat a kérdéseket és jövőképeket, amelyek a közösséget 25 éve foglalkoztatják. „A választás tétje emellett az is, hogy sikerül-e meggyőzni a román társadalmat arról, hogy az autonómia és a föderalizmus követelésével tulajdonképpen
– mondta.
A Néppárt megkapta François Alfonsi, az Európai Szabad Szövetség elnökének támogató üzenetét, és megkapta a Magyar Polgári Párt levelét is, amelyben a polgáriak öt alkotmánymódosító javaslatuk támogatását kérik az államfő-jelöltektől. „Az MPP nyitott kapukat dönget, mivel mi már korábban is az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozat nemzeti közösségekre vonatkozó elvei alapján cselekedtünk, például a 2003-as alkotmánymódosító vitában Toró T. Tiborral együtt benyújtottuk az említett elvek szellemében fogant javaslatainkat” – fejtette ki.
A Néppárt
elveit képviseli majd a kampányban. Európa nem csak a központosított nemzetállamok Európája, hanem a helyi, regionális közösségeké és érdekeké is. Az EU akkor képes gazdasági maximumot teljesíteni, ha az autonómia különböző formáit megvalósítják – mondta Szilágyi, hangsúlyozva, hogy a több éve tartó gazdasági válságban azok az európai államok sikeresebbek ls kevésbé sebezhető, amelyek a föderalizmus és a regionalizmus elveit sikeresen gyakorlatba ültették.
Románia egy túlközpontosított, mélyen korrupt állam, ezért jóval sérülékenyebb és kisebb hatásfokkal használja ki erőforrásait. Ezért az EMNP azt javasolja, hogy a föderalizmus klasszikus elvei, illetve az európai szubszidiaritás elve alapján Románia alakuljon át a pénzügyi és adminisztratív autonómiával rendelkező történelmi régiók szövetségévé.
„Az a célunk, hogy
megfordítva az elmúlt étvizedekben zajló folyamatot, amelynek eredménye Erdély romániásítása” – fogalmazott Szilágyi Zsolt.
Összességében a Néppárt az emberekre odafigyelő kampányt kíván folytatni, amely a magyarok minél nagyobb számú részvételére törekszik – mondta.
Szilágyi sajnálja, hogy Kelemen Hunor, az RMDSZ elnökjelöltje visszautasította meghívását egy nyilvános vitára, és a meghívást továbbra is fenntartja, mivel a két jelölt és programjaik vitája mozgósító tényező lehet.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.