Jókora összeget kapnak az önkormányzatok így az államfőválasztás előtt. Meg a védelmi tárca, és persze a titokzatos szolgák.
Elfogadta az idei második költségvetés-kiigazítást a kormány kedden: a kabinet szerint a növekvő állami bevételek lehetővé tették egyes minisztériumok költségkeretének bővítését, a szakértőkből álló Költségvetési Tanács szerint azonban megalapozatlan a kormány optimizmusa.
A költségvetési bevételek szeptemberben megközelítették a 15 milliárd lejt, ami 1,35 százalékkal meghaladja a tervezett szintet - közölte kedden Ioana Petrescu pénzügyminiszter.
A Költségvetési Tanács szerint azonban a kiigazításnál a román kormány irreálisan magas, havi 2,4 milliárd lejnyi uniós forrásból származó bevételekkel számol az év utolsó négy hónapjában, ami kétszerese az augusztusban elért idei legmagasabb abszorpciós szintnek.
A kormány kedden tartalékalapjából egészítette ki a védelmi minisztérium költségvetését, mivel az Európai Bizottság nem hagyta jóvá, hogy emiatt magasabb legyen a költségvetési hiány. A költségvetés kiigazításánál csak 140 millió lejjel emelték a védelmi minisztérium költségkeretét, míg további 680 millió lejt a tartalékalapból csoportosítottak át a védelmi tárcához „sürgős kiadásokra" - magyarázta a szaktárca vezetője. Victor Ponta kormányfő az ukrán válságra utalva már áprilisban bejelentette, hogy Románia évente a GDP 0,2 százalékával mintegy negyedmilliárd euróval fogja növelni védelmi költségvetését, amíg 2018-ban eléri a GDP 2 százalékát.
A keddi költségvetés-kiigazításnál a titkosszolgálatok büdzséjét 118 millió lejjel egészítették ki. A kormányfő szerint erre Románia nemzetközi kötelezettségeinek teljesítése miatt volt szükség, amelyeket a kibernetikai bűnözés leküzdése terén vállalt.
A regionális fejlesztési minisztérium költségvetése 1,16 milliárd lejjel bővült. A jobbközép ellenzék azzal vádolja a szociáldemokrata kormányt, hogy a pénzt választási megvesztegetésre akarja fordítani a novemberi elnökválasztás előtt oly módon, hogy a szavazók mozgósításában kulcsszerepet játszó polgármesterei számára biztosít belőle többletforrásokat.
Az egészségügyi tárca mintegy negyedmilliárd lejjel kevesebb pénzből gazdálkodhat, Ponta szerint csak azért, mert az október elsejétől életbe lépett öt százalékos munkáltatói nyugdíjjárulék-csökkentés az államra is vonatkozik, így a közalkalmazottak bére után már kevesebb járulékot kell átutalnia az államnak a nyugdíjalapba.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.

Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.

Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.