Minden napra jut egy vádemelés

Kéz a kézben áll bíróság elé a Maros megyei Mezőbánd PDL-s polgármestere és RMDSZ-es alpolgármestere, ráadásul nem először merül fel a korrupció gyanúja velük kapcsolatosan.
Hirdetés
Mircea Rus polgármester és Bartha Domokos alpolgármester mellett a iaşi-i EXPERT INSTAL Kft. ügyvezetője, illetve a cég vezérigazgató-helyettese ellen is vádat emelt a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA).
 
A vádirat szerint Rus Mircea 2009 és 2012 között, polgármesteri, illetve pénzutalványozó minőségében, Bartha Domokos segítségével a valóságnak nem megfelelő, hamis dokumentumokat fogadott el, amelyek alapján indokolatlanul fizetett ki az említett cégnek  2.252.868 lejt.A két vádlott ugyanakkor a valóságnak nem megfelelő iratokat is aláírt, amelyek alapján pénzt igényeltek a Környezetvédelmi Minisztériumtól el nem végzett munkálatokra, meg nem valósított beruházásokra.
 
A törvényesség látszata érdekében a iaşi-i vállalat fiktív dokumentumokat fogadott el különböző cégektől, amelyeket utólag a Mezőbándi Polgármesteri Hivatallal elszámoltatott.Nem ez az első eset, amikor bíróság elé állítják a mezőbándi elöljárókat.

Egy 2012-es ügy kivizsgálása is folyamatban van. Bartha Domokos ellen azért indult eljárás, mert állítólag jogtalanul kért és kapott a legelők fenntartásáért járó támogatásból, továbbá okirat-hamisítással és erre való felbujtással is vádolják.Mircea Rus polgármester egyébként énekesként is jól ismert: ő volt a Compact együttes szólistája és a Mircea Rusu Band vezetője. Több sláger is a nevéhez köthető, például a PDL himnusza és az alábbi dal is.  


Fotó: jurnalul.ro

Hirdetés