Nem lincselték meg a Kézdiszentléleken balesetező motorost

Legalábbis ezt állítja a részletes törvényszéki orvosi jelentésre hivatkozó rendőrkapitány.
Hirdetés

A hatóságok álláspontja szerint a balesetben szerzett sérülései okozták annak a 37 éves szovátai motorosnak a halálát, aki augusztus 10-én a székelyföldi Kézdiszentléleken vesztette életét.

Az ügy azért került az érdeklődés középpontjába, mert a hazai motoros fórumokon elterjedt a hír, miszerint a fiatalember voltaképpen lincselés áldozata lett. A fiatalember egy – az úton szabálytalanul átkelő – 11 éves kislány elgázolását próbálta elkerülni, amikor bukott motorjával. A kislány feldühödött rokonsága megkéselt egy másik motorost, aki a balesetet szenvedett társa segítségére sietett. 
 
A Székelyhon portál közlése szerint Ion Popa Kovászna megyei rendőrkapitány kedden elmondta, a részletes törvényszéki orvosi jelentés arra utal, hogy S. Attilát esése során kemény tárgynak ütközve érte halálos sérülés. Halálát fulladás okozta, amit belső vérzés váltott ki. 
 
A rendőrparancsnok elmondta, az esetet vizsgáló kézdivásárhelyi ügyész vélhetően azért nem adta vissza a motoros bukósisakját a családnak, mert szüksége lesz rá a bizonyítási eljárásban. 
 
A rendőrkapitány szerint a balesetben vétlen, megkéselt motoros élete veszélyben forgott, ezért gyilkossági kísérlet gyanújával vizsgálják a késelés gyanúsítottját, aki előzetes letartóztatásban várja a bírósági tárgyalást. 
 
A baleset után Kézdiszentléleken több megemlékezést is tartottak motorosok. Szombaton több mint háromezer romániai motoros vonult a baleset helyszínére. Vezetőik kijelentették, elégedetlenek a kézdiszentléleki baleset és önbíráskodás körülményeit vizsgáló nyomozás ütemével. 
 
A megemlékezések idejére elmenekült a településről a roma közösség, mert veszélyeztetve érezte magát.

Hirdetés