Nem szavazta meg az alsóház a vándortörvényt

Nem egészen így képzelte a PSD: elbukott a képviselőházban a polgármesterek pártváltását ideiglenesen büntetlenné tevő jogszabály. A romániai törvényhozási rendszer szépsége az, hogy a rendelet ettől még hatályban van.
Hirdetés

Nagyot koppant a kormányoldal a képviselőházban: a képviselők szerdán elutasították azt a sürgősségi kormányrendeletet, amely lehetővé teszi, hogy a helyi választott elöljárók – a polgármesterek és a közgyűlési tagok – 45 napig mandátumvesztés nélkül váltsanak pártot. A jogszabály elfogadásához 202 voks kellett volna, a kormányoldal azonban csupán 195 képviselőt tudott mozgósítani. Az RMDSZ pedig már korábban jelezte: nem támogatja a jogszabályt, ezért nem is fogja megszavazni.

A helyzet abszurduma az, hogy a kormányrendelet már hatályban van, mivel már korábban megjelent a Hivatalos Közlönyben, enenk folyományaként már számos helyi elöljáró pártot is váltott. A sajátos román törvényi szabályozás miatt amúgy a képviselőházi voksolás nem sokat nyom a latban, a döntéshozó kamara ugyanis ebben a témában a szenátus.

Az ellenzék szerint a rendelet egyetlen célja, hogy a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) hízelgéssel vagy zsarolással elszipkázhassa az ellenzéki elöljárókat. Úgy vélik, a kormány választási csalást akar elkövetni, ezért bizalmatlansági indítványt nyújtottak be a kabinet ellen. Ennek szövegét szerdán ismertetik a törvényhozásban.

Hirdetés