Új magyar iskola alakult Marosvásárhelyen

Mindenki meglepetésére, hétfőn egy új marosvásárhelyi iskolában is elkezdődött a tanév. Ha még nem is II. Rákóczi Ferenc, de már Római Katolikus Teológiai Gimnázium. A diákok csak hétfőn értesültek a hírről, amire legalább három éve vár mindenki.
Hirdetés

Három éve tartó egyeztető tárgyalások és nem kis harc után hétfőn Marosvásárhelyen beindult a Római Katolikus Teológiai Gimnázium, amely egyelőre a Bolyaiban tanuló katolikus osztályokból áll.  Nem vehette fel a II. Rákóczi Ferenc nevet, de a Bolyai Farkas Gimnázium dísztermében hétfőn megtartották első, különálló, bensőséges évnyitójukat.

Az új felekezeti iskola igazgatója, Tamási Zsolt a Székelyhon.ro-nak elmondta, hogy pénteken délben vette át kinevezését Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettestől, és hosszú percekig nem hitte, hogy hétfőtől valóban beindulhat a római katolikus gimnázium. „Álltam, néztem a kinevezést, és alig mertem elhinni, hogy valóra vált sokunk álma, sikerült újraindítani a római katolikus gimnáziumot. Szombaton hosszas keresgélés után megtaláltam a tanfelügyelőség honlapján a hivatalos átiratot, amelyben önálló iskolaként szerepel a katolikus gimnázium. A diákok is csupán hétfőn reggel szereztek tudomást erről, szüleik úgyszintén” – mondta Tamási Zsolt.

Az újonnan kinevezett igazgató ugyanakkor arról is beszámolt, hogy egyelőre nincs irodájuk, pecsétjük, a diákokat pedig jelenleg csupán annyiban érinti a változás, hogy más lesz az igazgató, s a Bolyai Farkas Gimnázium helyett azt fogja írni az ellenőrzőkben, hogy Római Katolikus Teológiai Gimnázium.

Az új tanintézet még ebben a tanévben a Bolyai iskolában marad, jövő ősztől költözik „haza”, az Unirea Főgimnázium melletti kis épületbe. 

Hirdetés