// 2025. július 13., vasárnap // Jeno

Megszámolta magát a pulzArt

// HIRDETÉS

Kettőt talált magából, a mostani másodikon pedig ötezer embert. És egyre többet bringával. Számok és legek Sepsiszentgyörgyől.

Véget ért a második pulzArt kortárs összművészeti fesztivál, amely a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa program központi rendezvénye. Idéntől öt napos a rendezvény, amelynek ideje alatt több mint ötezren vettek részt a különböző eseményeken.

A fesztivál harminc programot kínált, 

ebből 13 színházi produkció volt, 5 irodalmi rendezvény, 4 tárlatmegnyitó, 2 koncert. Ezek mellett az Ex-Chartában zajló pulzArt Session 16 zenei fellépőt látott vendégül, köztük olyan nemzetközi sztárokat, mint a brit Reeps One és a japán Anchorsong, akik először jártak Romániában. 

Ugyancsak országos premiernek számít a svájci Baccala Clown részvétele a pulzArton, a kortárs bohóc társulat még nem lépett fel Romániában. 

A fesztivált 28 fős csapat szervezte a Városimázs Iroda koordinálásával, munkájukat 36 önkéntes segítette. A fellépők száma 159 volt. 

1500 papír-sótartót osztottak ki a városban, 5000 méter szalagot használtak fel a pókháló építésre, 1000 méternyi, vagyis 100 darab fatönköt használtak a köztéri játékhoz, 47 spray-festék fogyott el a twister és pitykövek felfestésekor.  

Legek a pulzArt fesztiválon

  • Legellentmondásosabb reakciót kiváltó esemény: Henning János-Kiss Bence Ő is én című tárlata
  • Legnagyobb irodalmi siker: Mircea Cărtărescu író közönségtalálkozója
  • Legnépszerűbb fellépő: Mucsi Zoltán "Kapa"
  • Legaktívabb hazatérő művész: Csutak Magda képzőművész – a művészetet és a tudományt közelítő kiállítása is sokakat megmozgatott
  • Leginkább várt színházi előadás: Odeon Színház: For Sale
  • Legsajátosabb színházi nyelvet használó  és a szakma által a legnagyobbra értékelt előadás: Jel Színház: Woyzeck. 
  • Legnépszerűbb színházi előadás: Tein Teátrum felolvasó estje Mucsi Zoltánnal. 
  • Abszolút siker, legnagyobb kacagás: Bárka színház: Odüsszeusz szemeteslapáton
  • Abszolút siker, vastaps: Baccala Clown: Pss Pss
  • Leglazább, legvagányabb program: Reeps One, Nagy-Britannia – pulzArt Session
  • A legtöbb interakciót és játékosságot hozó program: Játék a köztéren – Erzsébet park
  • Új és maradandó szín a városban: urban painting a központi híd alatt, egyik oldalát maga Reeps One festette. 
  • Legkomplexebb zenei program – a fesztivál méltó záróeseménye: W.H. formáció 

Még egy észrevétel: 

a tavalyhoz képest több a biciklis résztvevő. 

Fotó: Henning János / pulzart.ro

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap
Főtér

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
Székelyhon

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.