Luxusbérek miatt sztrájkolnak a pilóták

Nem elég a Tarom pilótáinak a havi 3800 - 4000 eurós fizetés. Spontán sztrájkolgatnak itt-ott, ma négy járatot törölt a légitársaság.
Hirdetés

Magasabb béreket követelnek a Tarom román légitársaság pilótái, akiknek egy része kedden is folytatta a munkabeszüntetést.

Az állami légitársaság közlése szerint a napi 59 járatuk közül kedden négyet töröltek, több másik késéssel szállt fel. A négy törölt  járat közül három nemzetközi volt, ezek a román fővárosból indultak Frankfurtba, Genfbe és Chisinauba, majd Bukarestbe kellett visszatérniük. A negyedik törölt járat Bukarest-Iași között kellet volna közlekedjen. 
 
Hétfőn hét járatot töröltek a pilóták spontán sztrájkja miatt, amely már vasárnap elkezdődött.
 
A Mediafax hírügynökség szerint a pilóták bérük miatt elégedetlenek, amely nem haladja meg havonta a 3800-4000 eurót, miközben nyugat-európai társaik akár a 20 ezer eurót is megkeresik. Az utaskísérők havi jövedelme az állami légitársaságnál elérheti a 2200 eurót.
 
A pilóták azt is követelik, hogy az új kollektív munkaszerződés értelmében joguk legyen 48 óra szabadságot kérni orvosi vizsgálat nélkül is, amennyiben nem érzik magukat elég pihentnek arra, hogy munkába álljanak. A pilóták egy része azt követően tagadta meg a munkát, hogy a kollektív munkaszerződés új változatát véglegesítették, és a kéréseiket nem tudták érvényesíteni.
 
Ioan Rus közlekedési miniszter kedden tárgyalásokra hívta a feleket, és vizsgálatot rendelt el a vállalatnál a panaszok kivizsgálása érdekében. A miniszter szerint az ellenőrzés lezárásig a pilóták vállalták a sztrájk felfüggesztését.
Hirdetés