Jogos autonómiával hackelni az alkotmányt

És ezt nem mi mondjuk, hanem román civil szervezetek, mint az ActiveWatch és a Funky Citizens. Mert a legfőbb bírák már a vitától is félnek.
Hirdetés
Több román civil szervezet közleményben tiltakozott a Legfelső Bírói Tanácsnak (CSM) a székelyföldi autonómiatervezettel kapcsolatos állásfoglalása ellen, arra hivatkozva, hogy a szabad véleménynyilvánítás betiltása vagy korlátozása a demokráciát és a jogállamiságot ásná alá – közölte hétfőn a Mediafax hírügynökség.
 
A bírák és ügyészek szakmai testületeként működő CSM csütörtöki állásfoglalásában megkérdőjelezte az RMDSZ által kidolgozott székelyföldi autonómiatervezet nyilvánosságra került munkaváltozatának alkotmányosságát, és az erről rendezendő 

közvitát is veszélyesnek minősítette. 

A testület úgy fogalmazott: „minden olyan – a közbeszéd tárgyává tett – téma, amely túlmutat az alkotmányosság keretein, az igazságszolgáltatás függetlenségét és tekintélyét veszélyezteti, illetve támadást jelent a jogállam ellen”.
 
Az ActiveWatch médiafigyelő ügynökség, a Jogforrás Központ, a CeRe közéleti részvételt bátorító szervezet és a Funky Citizens Egyesület ezzel szemben rámutatott, hogy az alkotmány politikai döntés eredménye, az ilyen közérdekű ügyekről rendezendő vitát nem akadályozni, hanem bátorítani kell.
 
„Felhívjuk a CSM figyelmét arra, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményének tízedik cikkelye szerint mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához (…) Ez a jog magába foglalja az alkotmány előírásainak megvitatási szabadságát is, beleértve azokét a cikkelyekét, amelyeket nem lehet alkotmánymódosítással megváltoztatni” – olvasható a négy civil szervezet közleményében.

A civilek teljesen indokoltnak tartanának

egy közvitát Románia egységes nemzetállamként való meghatározásáról, „mert nem ez az egyetlen demokratikusnak nevezhető államberendezkedési forma”. A közlemény szerzői felhívták a CSM figyelmét, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága is védi a jóhiszemű és közérdekű véleménynyilvánítás szabadságát.
 
Korábban az RMDSZ is úgy értékelte, hogy a Legfelső Bírói Tanács súlyosan megsértette a sajtó- és szólásszabadság jogát, amikor „politikai álláspontot fogalmazott meg” a székelyföldi autonómiatervezettel kapcsolatban.
 

A sajtóban közölt székelyföldi autonómiatervezet a – Maros, Hargita és Kovászna megye egyes településeit magába foglaló – történelmi Székelyföldnek biztosítana különleges jogállást, és egyebek mellett a régió bíróságainak nemzetiségi összetételét is szabályozná.

 

Fotó: Erdély László

Hirdetés