Valakit még meglepnek az autonómiára támadó prefektusok?

Minket sem. Ezúttal a Maros megyei ügybuzgottt, miközben kormányfője és annak helyettese éppen a csíki székelyeknek hintette a sódert, egyebek mellett az autonómiáról.
Hirdetés

Jogi eljárás keretében támadta meg a Maros megyei prefektúra a makfalvi helyi tanácsnak az autonómiaügyi népszavazás megszervezéséről szóló memorandumát. A Székelyföld, mint régió létrehozására és a magyar nyelvnek hivatalos nyelvként való elismeréséről szóló memorandumot fogalmazott meg a makfalvi tanács, s határozatot hoztak az erre vonatkozó népszavazás megszervezéséről. Ezt támadta meg jogi eljárás keretében a megyei prefektúra – közölte Vasile Liviu Oprea.
A prefektus úgy nyilatkozott, hogy hasonló jogi eljárás keretében meg fogja támadni a nyárádszeredai és csíkfalvi tanácsok hasonló határozatait is. Oprea kifejtette, a memorandumot a Székely Nemzeti Tanács, „egy jogilag be nem jegyzett alakulat” dolgozta ki, s abban többek között adminisztratív régió létrehozását kérik, amit Székelyföldnek neveznek, s ebben 153 Maros, Kovászna, Hargita és Bákó megyei település venne részt
A kormánymegbízott ugyanakkor elmondta, hogy több Maros megyei polgármesteri hivatal ellen is jogi eljárást kezdeményeztek azért, hogy azok vegyék le hivatali épületeikről a  székely zászlót. Úgy nyilatkozott, hogy a prefektúra több alkalommal is felszólította a polgármesteri hivatalokat a zászló levételére, de azok nem vették figyelembe a felszólítást, ezért indítanak eljárást ellenük. Nevesítette is a polgármesteri hivatalokat: Gyulakuta, Erdőszentgyörgy, Makfalva, Csíkfalva és Szováta.
 

Hirdetés