Traian Băsescu elnök szerint megvan az akcióterv arra, ha az országot támadás érné. Egyúttal az önrendelkezésnek is odavágott, ha már az ukrajnai oroszok megkaphatják.
A walesi NATO-csúcson elfogadták a román és a bolgár vészforgatókönyvet, illetve akciótervet arra az esetre, ha a két tagállam valamelyikét támadás érné: a balti államok, Lengyelország és Törökország már rendelkeztek ilyen tervekkel - közölte vasárnap Traian Băsescu államfő.
Băsescu szerint Románia minden kitűzött célját - elsősorban a NATO keleti szárnyának megerősítését - elérte a NATO-csúcson, ahol elmondása szerint öt nyilvános és tizenöt titkos dokumentumot fogadtak el a tagállamok vezetői.
A román elnök rámutatott: a csúcstalálkozó nemcsak a NATO-n belüli szolidaritást erősítette meg, hanem egyértelművé tette, hogy a biztonság pénzbe kerül.
„A NATO nem osztogat pénzt valamilyen brüsszeli, központi költségvetésből: a tagállamok, amelyek részt vesznek Románia védelmének erősítésében, maguk fizetik katonáik költségeit, mint ahogy mi is magunk fedeztük Afganisztánba vezényelt csapataink kiadásait" - magyarázta Băsescu.
Kifejtette: Romániában vezénylési központot hoz létre a NATO, ahol békeidőben az a 100-200 tiszt dolgozik majd, akik az országban egymást váltó külföldi katonák hadgyakorlatait összehangolják. A közeljövőben jelentős mennyiségű lőszert és tartalékokat, továbbá katonai felszerelést halmoznak fel készenléti raktárakban, hogy amennyiben valóban szükség lenne a NATO most létrehozandó gyorsreagálású erőinek beavatkozására, azok a helyszínen találják a szükséges eszközöket - tette hozzá.
Megjegyezte: Románia számos kaszárnyája és katonai raktára áll üresen, miután a 300 ezer fős sorkatonaság helyett ma 80 ezres hivatásos hadsereggel rendelkezik, de ezeket rövid idő alatt használhatóvá tudja tenni.
Băsescu cáfolta Petro Porosenko ukrán elnök a BBC-nek adott pénteki interjújában tett kijelentését, miszerint a 1,2 millió katonával és az egyik legkorszerűbb hadsereggel rendelkező Oroszország nemcsak Kijevet, hanem Tallinnt, Rigát, Vilniust és Bukarestet is elfoglalhatja, ha a Nyugat nem vállal szolidaritást Ukrajnával.
„Megértem Porosenkót: azzal szembesült, hogy az ukrán hadsereg nem képes legyőzni a szeparatistákat, tűzszünet elfogadására kényszerült, amely szerintem egy olyan fegyvernyugvássá fajul, amely, az általa emlegetett autonómia révén, gyakorlatilag egy meglehetősen nagy terület feletti ellenőrzés elvesztését jelenti. De ellent kell mondanom neki: a 28 tagállam azért egyesíti erőit, hogy ilyesmi a NATO keleti szárnyán ne legyen lehetséges" - szögezte le a román elnök.
A pénteken véget ért walesi csúcstalálkozón az ukrán válságra adott válaszként a NATO emelte készenléti szintjét, és megerősítette az Oroszországtól tartó keleti tagállamainak védelmét. Lengyelországi központtal létrehoztak egy új gyorsreagálású erőt, amelyet bárhol a világon kettő-öt nap alatt be lehet vetni. A három-öt ezer fős szárazföldi erő műveleteit légi, haditengerészeti és különleges feladatokra kiképzett egységek támogatják.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.
A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.
Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.
Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.
Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.