Kisebb küszöböt akar Frunda György

Nincs minden rendben a kisebbségvédelem terén Romániában, és a nyelvi charta alkalmazása is hiányos, de pánikra semmi ok. Borbély László és Frunda György már rajta vannak a témán.
Hirdetés

A Borbély László RMDSZ-alelnök által vezetett Bernády György Alapítvány tizenegyedik alkalommal szervezett kisebbségvédelmi szemináriumot Marosvásárhelyen. Ennek keretében a résztvevők megvitatták a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának romániai alkalmazását, és arra a következtetésre jutottak, hogy azok bizony hiányosak.

Borbély László szerint a román kormánynak már tavaly el kellett volna készítenie a charta romániai alkalmazásáról szóló jelentést, de ezt még nem tette meg, mert Bukarest hiányosan teljesítette vállalt kötelezettségeit. Ezért a szeminárium résztvevői azt kérték, hogy mielőtt elkészül a jelentés, a román külügy illetékesei találkozzanak  a romániai nemzeti kisebbségek és a civil társadalom képviselőivel.

Az alelnök szerint ugyanakkor az RMDSZ kormányzati szerepének köszönhető az, hogy a charta „magas standardokat” állapít meg Románia számára. Az is fontos siker, hogy a romániai magyarok már anyanyelvükön fordulhatnak az ombudsmanhoz – mondta Borbély. A hiányosok miatt pedig kérni fogják a román kormányt, hogy ellenőrizze hatékonyabban a nyelvi charta alkalmazását.

Frunda György,Victor Ponta tiszteletbeli tanácsadója is egyetértett a anyanyelvhasználati jogok kiszélesítésének szükségességével. Javasolta: a jelenlegi 20 százalékos lakossági számarány-küszöböt 15 százalékra csökkentsék

Hirdetés