Kijev szerint az orosz és az ukrán államfő tartós fegyverszünetről állapodott meg. Eközben a szakadárok újabb kelet-ukrajnai területeket foglaltak el.
Az ukrán elnöki hivatal tájékoztatója szerint a tartós fegyvernyugvásról állapodott meg szerdán az ukrán és az orosz államfő telefonbeszélgetésük alkalmával.
„A megbeszélés eredménye az állandó fegyvernyugvásról szóló megállapodás volt a Donyec-medencében. Kölcsönös egyetértés volt azoknak a lépéseknek a megtételéről, amelyek hozzájárulnak a béke megteremtéséhez" - áll az elnöki hivatal szűkszavú, mindössze hárommondatos közleményében.
Előzőleg az orosz elnöki hivatal is tájékoztatott közleményében a két államfő telefonbeszélgetéséről, de nem volt szó benne arról, hogy Putyin és Porosenko megállapodott volna a tartós fegyvernyugvásban.
Ráadásul a kelet-ukrajnai harcok sem csitultak: egy ukrán katonai szakértő arról is beszámolt, hogy
Szemtanúk szerint a kelet-ukrajnai Moszkva-barát szakadárok ellenőrzésük alá vonták a donyecki repülőteret szerda reggel, két nappal a luhanszki légikikötő bevéte után - közölték orosz hírügynökségek.
Kijevben ezt egyelőre nem erősítették meg. A donyecki repülőtér stratégiai fontosságú volt a fegyveres erők számára, az elmúlt hetekben súlyos harcok folytak a légikikötő birtoklásáért, ott zajlott az úgynevezett "terrorellenes hadművelet" egyik legvéresebb fegyveres összetűzése.
Dmitro Timcsuk, a kelet-ukrajnai harcokat figyelemmel kísérő ukrán katonai szakértő közben arról számolt be szerdán, hogy a szakadárok és az orosz katonák gyakorlatilag ellenőrzésük alá vonták már Luhanszk megye egész déli részét - jelentette az UNIAN hírügynökség.
Mindeközben egy orosz politikus a CNN adásában ismét
A Honvédelmi Minisztérium az MTI-nek újból cáfolta a vádakat.
A „T-72-es tankok többsége Magyarországról érkezett" - jelentette ki Vjacseszlav Nyikonov orosz kormánypárti képviselő, a duma külügyi bizottságának elnökhelyettese, aki Mihail Gorbacsov és Borisz Jelcin után Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is a tanácsadója.
A politikus szerint az Egyesült Államok rávette Magyarországot, hogy adjon át több tucatnyi tankot Ukrajnának, az ukrán hadsereg támogatására, így kerültek a páncélosok Ukrajnába.
Magyarország nem szállított T-72-es tankokat Ukrajnába – szögezte le a Honvédelmi Minisztérium (HM) kedd esti közleményében.
A tárca felidézte: a Magyar Honvédség (MH) augusztus elsején és másodikán kalocsai raktárbázisáról használatra már nem alkalmas T-72 típusú, páncélozott harcjárműveket, illetve egyéb hadieszközöket szállított vasúton nyírteleki hadianyagraktárába.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.